4p

Most indult el a menet Párizsban, ahol fizetésemelést követelnek a francia munkavállalók, miközben a kormány hatóságilag ismét kötelezte a TotalEnergies olajipari vállalat harmadik hete sztrájkoló dolgozóit a munkafelvételre.

Az egynapos figyelmeztető sztrájkhoz sokan csatlakoztak a közszférában és a közoktatásban, az energiaiparban, az állami közlekedési vállalatoknál, a kereskedelemben, a teherfuvarozásban.

A vasúti közlekedésben csak minden második vonat közlekedett kedden, de miután a lakosság felkészült a tiltakozónapra, a pályaudvarokon nyugalom volt, nem alakultak ki kaotikus jelenetek. A párizsi metróban nem voltak fennakadások, a buszok és a villamosok viszont ritkábban közlekedtek.

Nemrég indult a menet Párizsban. Fotó: Euronews
Nemrég indult a menet Párizsban. Fotó: Euronews

Az oktatási tárca szerint a tanároknak átlagosan 6 százaléka vett részt a sztrájkban, a középiskolákban 10 százalékos az arány, a szakszervezetek szerint azonban ennél jóval többen tiltakoztak országszerte a közoktatási intézményekben, ahol a menzák sem nyitottak ki.

Az utcai megmozdulásokat délután szervezik, 150 városban rendeznek felvonulásokat, Párizsban 2 órakor indult a menet az Italie tértől. A megmozdulás célja a jelenleg 5,6 százalékos inflációt követő, illetve azt meghaladó fizetésemelés kikényszerítése a munkáltatóktól.

A sztrájkolók az ellen is tiltakoznak, hogy a kormány hatóságilag kötelez egyes sztrájkoló olajipari dolgozókat a munkafelvételre annak érdekében, hogy a kőolajtárolók blokádját feloldják, és megszűnjenek az ellátási gondok a benzinkutakon.

Hétfőn a kormány a TotalEnergies két újabb tározóját nyittatta meg a prefektúrával, és Olivier Véran kormányszóvivő jelezte, hogy a "hatósági eljárások addig folytatódnak, ameddig szükséges". A szakszervezetek minden alkalommal megtámadták a bíróságon a kormány fellépését, de az igazságszolgáltatás úgy ítélte meg, hogy a prefektúra eljárása törvényes és arányos.  

A TotalEnergies vezetősége a kormány nyomására csütörtökön ült először tárgyalóasztalhoz a szakszervezetek képviselőivel a sztrájk szeptember 27-i kezdete óta. Péntek reggel a cég többségi szakszervezetei - a CFDT és a CFE-CGC - bejelentették, hogy megszületett a megállapodás a 7 százalékos béremelésről novembertől, valamint 3 és 6 ezer euró közötti rendkívüli bónusz kifizetéséről minden munkavállalónak.

A sztrájkot meghirdető CGT szakszervezet azonban - amely 10 százalékos fizetésemelést követelt, 7 százalékot az inflációra, 3 százalékot pedig a cég által az első fél évben elkönyvelt 10,6 milliárd eurós nyereség igazságosabb elosztásaként - nem írta alá a megállapodást.

Miután az amerikai Esso-ExxonMobil olajipari vállalatnál a korábban tüntető dolgozók felvették a munkát, az ellátás valamelyest javult, de a benzinkutak harmadánál még mindig hiány van legalább egyik üzemanyagból, Párizsban a kutak 40 százalékánál vannak ellátási gondok.

Emmanuel Macron államfő hétfőn ígéretet tett arra, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy "ez a válság a lehető leggyorsabban rendeződjön".

A kormány ugyanakkor elismerte a franciák aggodalmait az infláció miatt. Gérald Darmanin belügyminiszter kedden úgy vélte, hogy "gond van a fizetésekkel", és azt kérte a munkáltatóktól, hogy amennyiben van rá fedezet, emeljék a béreket.

 

Az olajipari sztrájknak és a vasúti dolgozók munkabeszüntetésének folytatását illetően Philippe Martinez, a szervező CGT szakszervezet főtitkára elmondta: a dolgozóknak kell eldönteniük, hogy mi történjen. A legnagyobb szakszervezet, a reformpárti CFDT viszont nem vesz részt a tiltakozó megmozdulásban, mert nem tarja célravezetőnek az általános sztrájkot az inflációs gondokra, álláspontjuk szerint a fizetésemeléseket ágazatonként külön-külön kell megtárgyalni a munkáltatókkal.

Az Elabe közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint a franciák 39 százaléka támogatja a megmozdulást, 49 százalékuk nem ért vele egyet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG