4p
Európa mindeddig nem jutott érdemi eredményre a menekültkérdésben, Magyarország pedig elzárta előlük az útvonalat. Jugoszlávia utódállamai küzdenek most a problémával, és úgy tűnik, nem bírják. Humanitárius katasztrófa fenyeget, a kontinensnek végre az igazi megoldást kéne keresnie.

Mindig csak a remény

Többször felcsillant valamiféle átmeneti megoldás reménye: szó volt arról, hogy szigorú elbírálás következik, és aki nem jogosult a menedékjogra, azt visszaküldik, mégpedig összehangoltan a Frontex nevű közös szervezet segítségével. Ehhez együttműködést teremtenek a kibocsátó, és így visszafogadóvá váló országokkal, de a legfontosabb Törökország, aki a hazatérni nem tudó szíreket, és esetleg másokat is visszafogadna.

Ezért maga Angela Merkel ment Isztambulba, szinte bármit kész volt felajánlani, de a törökök mintha emelnék a tétet: míg Erdogan országa hatalmasra nőtt szerepét élvezte, a miniszterelnök közölte Merkellel, hogy Törökország nem egy menekülttábor, oda nem lehet csakúgy bárkit visszaküldeni. Így aztán nem tudjuk, fog-e működni a menekültstátuszra nem jogosultak kitoloncolása, lesz-e hová visszaküldeni őket, működik-e majd a végrehajtás?

Nem apad el

Na de ez csak a dolog egyik fele, a nagyobbik baj az, hogy a menekültek áradata folyamatos, miközben egyre rosszabb az időjárás. Törökországból egyelőre ugyanúgy eljönnek a menekültek, aztán a görögök kínlódnak a kérdéssel, és onnan mennek Macedóniába, majd Szerbiába. Szeptember közepéig jöttek Magyarországra majd Ausztrián át Németországba, majd amikor lezártuk a szerb határt, Horvátország felé mentek tovább, de onnan aztán visszatértek hozzánk, mint a bumeráng, és minden ment tovább.

Egy hónap elteltével most lezártuk a horvát határt is, a dolog egy logikus úton működhetne tovább: ha Szlovénián keresztül mennének tovább Ausztriába. Igen ám, de Szlovénia az összes ország közül a legnagyobb ellenállást mutatja, nem sok embert enged át, és Ausztria is kísérleteket tesz a létszám korlátozására. Igen ám, de ezzel nem oldódik meg semmi, mert feltorlódnak Horvátországban, mögötte pedig Szerbiában.

Horvát dilemmák

Ez a két ország, a volt Jugoszlávia két legnagyobb állama, eddig nem akart semmiféle embertelen megoldást alkalmazni (talán részben a borzalmas, egymással vívott háborúban elkövetett bűnök miatt), nem zárták le igazán határaikat, nem tolták vissza egymáshoz az embereket. Kétségbeesetten kerestek nekik útvonalat, ahol elvezethetik az áradatot, és eddig végül mindig a magyar határ volt a leeresztő szelep.

Ez most megszűnt. Ha Szlovénia nem enged át mindenkit, akkor a láncolat, az ex-jugoszláv út eldugul, és könnyen tragédiába torkollhat az egész. Ekkor átmenetileg Horvátország a végállomás, amiből két dolog következhet. A horvátok továbbküldik őket Boszniába, de ennek semmi értelme, mert Boszniát a túlsó oldalon is Horvátország határolja, tehát adnak maguknak egy pofont. Marad a szerb határ lezárása, a mi eszközeinkkel, egy nagy kerítéssel.

Jugoszlávia utódállamai

Ex-jugoszláv zűrzavar

Ekkor Szerbiánál a labda. Ő küldheti őket Bosznia felé, így hátba támadva a horvátokat, akiknek a végtelen hosszú határ bosnyák határral kellene megküzdeni. Ezt a forgatókönyvet nem is merjük továbbgondolni, mert egy szerb-horvát-bosnyák konfliktus sejlik fel, amiből az előző csak 20 éve ért véget. Egy másik lehetőség, hogy Románia felé küldenék a menekülteket, de ennek megint semmi értelme, mert onnan újra hozzánk érkeznének, mi pedig ha felhúztuk a szerb és horvát határkerítést, felhúzzuk a románt is gond nélkül.

Így végül egy megoldás marad Szerbiának is: a macedón határt zárja le. Ekkor az új kérdés: Macedónia is megpróbálkozik Bulgária vagy Koszovó, netán Albánia felé küldeni őket, vagy lezárja a görög határt. És akkor szamár a végállomás: a görögök a Törökországhoz közel lévő szigeteken hiába húznak kerítést. Ott már a törökökön múlik, hogy nagy tengeri erővel lezárják-e partjaikat, és ellátják-e megfelelően a menekülteket az európai pénzekből.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG