3p

A közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja az október 8-ai élő műsorunk vendége volt. Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 85. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Beszélgetésünk elején a magyar gazdaság helyzetének értékelésére kértük Csaba Lászlót. Aki mindjárt egy érdekes párhuzamot vont a háborúban lévő Ukrajna és Magyarország idén várható növekedése között. A közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja az élő adás egyik nézőjének kérdésére arról is elmondta a véleményét, mennyivel növelheti a fegyvergyártás a magyar GDP-t. Valamint arról, a mostani gyenge adatokban mennyiben játszottak közre a negatív külső körülmények (háború, az Oroszország elleni szankciók, a fő exportpartner Németország gazdasági bajai), s mennyiben gazdaságpolitikai hibák.

A lakosság után immár a kkv-k számára is elérhető 3 százalékos kamatozású hitelek kapcsán ellamentáltunk azon, milyen hatása lehet annak, hogy ismét kettős kamatrendszer alakult ki, miután a Magyar Nemzeti Bank az új vezetéssel, a kormányból márciusban érkezett Varga Mihály volt pénzügyminiszterrel az élen sem tervezi csökkenteni a 6,5 százalékos jegybanki alapkamatot, noha Orbán Viktor és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdaság élénkítése érdekében ezen óhaját viszonylag hosszabb kihagyás után ismét felvetette.

S természetesen az uniós pénzeket sem hagyhattuk szó nélkül. Csaba László markáns véleményt fogalmazott meg arról, választási győzelme esetén mennyire nehéz dolga lesz a Tisza Párt által megalakítandó kormánynak, például, lehet-e, szabad-e készpénznek venni a jogállamisági feltételek nem teljesítése miatt az Európai Bizottság által befagyasztott uniós pénzek felszabadulását.

A fenti beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

0:05 Beköszönés
2:00 Mi rajzolódik ki a makrogazdasági adatokból?
7:51 Mi az oka, hogy az ukrán gazdaság 2,5, a magyar jó, ha fél százalékkal nő az idén?
18:25 A magyar fegyvergyártás mennyivel növeli a GDP-t?
25:33 Mennyire felelősek a gyenge gazdasági adatért a külső körülmények és mennyire a gazdaságpolitikai hibák?
31:04 A kettős kamatrendszer hatása a magyar gazdaságra
40:48 Hosszabb távon komoly gondjai lehetnek egy Tisza-kormánynak
49:40 Mi lesz az uniós forrásokkal?
58:10 Milyen időtávon, milyen intézkedésekkel lehet rendbehozni a gazdaságot?
1:02:20 Elköszönés

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A Klasszis Klub Live korábbi adásait itt találja.

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG