3p

Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálnia az Mfort is megjelentető lapcsoport, a Klasszis Média következő, szeptember 20-án, szerdán online sorra kerülő adására, mely vendége Budapest főpolgármestere lesz.

Karácsony Gergely a főpolgármesterré választása, azaz 2019 októbere óta már megszokhatta a kormányzati kereszttüzet, az állandó támadásokat. Szinte nem múlik el hét, de sok esetben nap, hogy ne kerüljön a neve valamilyen kontextusban az újságok címoldalára.

A Klasszis Klubunk következő, szeptember 20-ai, szerdai adásának vendégével folytatandó beszélgetés során a napi események ugyanúgy szóba kerülnek, mint a közeli, illetve a távolabbi jövő, a várható fejlemények.

Ami az aktualitásokat illeti, adja magát, hogy kikérjük Karácsony Gergely véleményét arról, mi lesz Budapesttel azután, hogy egy minap megjelent rendelet szerint a kormány több budapesti fejlesztést is leállított. Mekkora érvágás lesz ez a fővárosiaknak, fel tud-e állni ebből is a Főpolgármesteri Hivatal, vagy ez már olyan csapás, amely végképp csődbe sodorja Budapestet? Mennyiben javíthat a főváros anyagi helyzetén a szeptemberben beérkező iparűzési adóbevétel?

Nemrég Karácsony Gergely az M0-s fizetőssé tétele kapcsán azt mondta, naponta tízezreket sarcolna a kormány és dugókat okozna Budapesten. Reális-e a mostani helyzetben Vitézy Dávid javaslata, miszerint az M0-s teljes fizetőssé tételének plusz bevételéből támogassa az állam a budapesti agglomerációs közlekedési problémák megoldását? Ezt is megkérdezzük a főpolgármestertől.

Karácsony Gergely szeptember 20-án, szerdán áll nemcsak a mi, hanem olvasóink rendelkezésére is. Fotó: Bánkuti András
Karácsony Gergely szeptember 20-án, szerdán áll nemcsak a mi, hanem olvasóink rendelkezésére is. Fotó: Bánkuti András

Állandóan visszatérő téma a kerékpársáv, természetesen ez sem maradhat ki a beszélgetésből. Mint ahogy egy visszatekintés sem az atlétikai vb-re több mint 300 milliárd forintból felhúzott stadion sem, amelyet éppen a napokban kezdtek 36 ezresről 15 ezres befogadóképességűre visszabontani.

Előretekintve pedig mi más lehetne izgalmasabb kérdés, mint a jövő júniusi – európai parlamenti választással egybekötött – önkormányzati voksolás. Mekkora esélyt lát arra, hogy a budapestiektől további öt évre bizalmat kapjon? Számít-e arra, hogy a Fidesz egy nagy potentátú riválist állít majd vele szemben, tart-e ettől? 

És persze ellenzéki politikusként az európai uniós források sajnálatos módon már örökzölddé vált témájáról is érdekes lehet Karácsony Gergely véleménye.

A mintegy egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket a vendégünknek, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük az adás alatt chaten, valamint előzetesen a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

A szeptember 20-án, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Korábbi Klasszis Klubunk beszámolói:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG