2p
A briteken statuálna példát Brüsszellel karöltve, hogy többet senki se merjen kilépni az Unióból.

Kőkeményen kiosztotta Angela Merkelt és a teljes uniós vezetést az AfD (Alternative für Deutschland, szélsőjobboldali párt) politikusa, Alice Weidel a Bundestag tegnapi ülésén. A politikusnő szerint azzal, hogy gyakorlatilag szankcionálnák Nagy-Britannián a kilépést követően, valójában Merkelék félelméből fakad – ezzel ugyanis elrettenthetik a többi országot, hogy a saját szuverenitásuk védelmében elhagyják az Európai Uniót. Ennek érdekében pedig a kis embereken állnak bosszút – jelen esetben a sofőrökön.

A kilépési tárgyalások ugyanis nem állnak jól, nagyon úgy tűnik, hogy amennyiben nem sikerül megegyezni a feltételekről, úgy egyebek mellett a brit jogosítványokat sem fogadják el az európai utakon – ezzel több millió britnek tennének keresztbe, köztük a teljes szállítmányozási iparágnak. Az Express szerint a jogosítványok mellett a jövőben a többi közúti dokumentumot (például forgalmi engedélyeket) sem hitelesítenék az európai utakra. A sofőrök természetesen szerezhetnének nemzetközi papírokat, ez azonban hosszas és költséges procedúra.

Elkezdődött a Brexodus: foghatják a fejüket a britek. >>>

Az egész unió gazdasága veszélybe kerül?

Weidel elmondása szerint az acsarkodás nem csak a brit gazdaságot törheti derékba, hanem az egész unióét is. Ahogy arról korábban is írtunk, Nagy-Britannia az uniós költségvetés egyik fő befizetője, és bár szorgalmazták, hogy a közös piacon szeretnének maradni, Brüsszel ezt mereven elutasítja. Ez azonban középtávon „alááshatja az uniós gazdaságot”, és „a teljes kontinens versenyképességét csökkentheti a globális piacon”, fűzte hozzá Weidel.

Merkel most már komolyan hadat üzent Orbánéknak, tényleg elvonná a pénzeinket

Németország kész az EU-ra több pénzt költeni, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Például azoknak menjen, akik nem tesznek neki keresztbe. Merkel kancellár terve szerint azok kapnának EU-támogatásokat, akik menekülteket fogadnak be, és betartják a jogállamiságot, az EU-alapelveket. Nyakunkon az EU-csúcs. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG