2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kompenzációs ENSZ-alap létrehozásában állapodtak meg az országok az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Az alap az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő, legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást.

Az ülés zárónyilatkozatában sürgették a károsanyag-kibocsátás csökkentésének felgyorsítását; a nyilatkozatot a konferenciát vezető Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter jelentette be vasárnap hajnalban. A nyilatkozat szerint továbbra is érvényes az a célkitűzés, hogy az iparosodás előtti helyzethez képest megpróbálják 1,5 Celsius-fok alatt tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését.

A megállapodásban felszólították az országokat, csökkentsék a fosszilis tüzelőanyagok támogatását. Közölték azt is, hogy a részletek kidolgozása a jövőre tartandó következő konferenciára maradt.

Még többet vállal az EU: 2030-ig a korábbi 55 százalék helyett legalább 57 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es értékhez képest. Fotó: Depositphotos
Még többet vállal az EU: 2030-ig a korábbi 55 százalék helyett legalább 57 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es értékhez képest. Fotó: Depositphotos

Az alapról szóló döntést üdvözölte António Guterres ENSZ-főtitkár is. A közösségi oldalakon nyilvánosságra hozott videoüzenetében fontos politikai jelzésnek nevezte a megállapodást, és úgy vélte, az jelentős lépés az igazságosabb teherviselés irányában is. Espen Barth Eide norvég klímaügyi miniszter a megállapodás bejelentését követően újságíróknak viszont azt mondta, "erősebb megegyezést" remélt. Úgy vélte, bár a megállapodásban nem szakítottak teljesen a tavaly Glasgow-ban elfogadotthoz hasonló klímamegállapodással, de nem is növelték a célkitűzéseket. Hozzátette: a résztvevők leginkább a támogatások kérdésére összpontosítottak.

Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos szintén csalódottságát fejezte ki, leszögezve: a megállapodás "nem jelent előrelépést" sem a bolygó, sem az emberek számára. Úgy vélte, egyes országok "még mindig nem elég elkötelezettek" az átlaghőmérséklet szabályozásával kapcsolatban, és sajnálatát fejezte ki, amiért "nem használtak erősebb megfogalmazásokat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatban". "Tehettünk volna többet" - jelentette ki. Az ENSZ idei klímakonferenciáján - amely november 6-án kezdődött - mintegy 34 ezren vettek részt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG