2p

Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.

Az euróövezet éves inflációs rátája januárban az előzetes becslés alapján közölttel összhangban 1,7 százalékra, 2024 szeptembere óta a legalacsonyabbra csökkent a decemberi 2,0 százalékról az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján.

Egy évvel korábban, 2025 januárjában 2,5 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke.

Az Európai Unió éves inflációja januárban 2,0 százalékra csökkent a decemberi 2,3 százalékról. Egy évvel korábban a ráta az Európai Unióban 2,8 százalék volt.

Havi bázison az euróövezetben a fogyasztói árindex 0,6 százalékkal, 2023 novembere óta a legmeredekebben csökkent januárban az előző havi 0,2 százalékos emelkedés után.

A legalacsonyabb inflációt Európában 0,2 százalékkal Svájcban mérte a hivatal. Az Európai Unió tagállamait illetően pedig a francia 0,4 százalékos és a dán 0,6 százalékos fogyasztóiár-indexek számítanak a legelőkelőbbnek. A messze legmagasabb áremelkedési ütemet Romániában regisztrálták, 8,5 százalékkal. Az már a havonta megjelenő Privátbankár Európai Inflációs Körképből kiderült, hogy a 2,1 százalékos januári magyar adat az európai középmezőnyhöz elegendő. Erről bővebben itt olvashatnak:

Az Eurostat közleménye szerint az euróövezetben az energiaárak 4,0 százalékkal csökkentek éves szinten, miután decemberben 1,9 százalékos éves visszaesést mértek. Januárban éves szinten a szolgáltatások ára nőtt a legnagyobb mértékben, 3,2 százalékkal a decemberi 3,4 százalékot követően.

Az élelmiszerek, az alkohol és dohánytermékek árnövekedése 2,6 százalékra gyorsult az előző havi 2,5 százalékról, a nem energetikai ipari termékek éves szintű áremelkedésének mértéke pedig az előző havi 0,3 százalékról 0,4 százalékra emelkedett.

Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció az előző havi 2,3 százalék után 2,2 százalék volt januárban, összhangban az előzetes becsléssel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG