2p

Minimum hárman életüket vesztették, három embert pedig kórházban ápolnak, miután Párizs 10. kerületében egy férfi lövöldözni kezdett - közölték a párizsi hatóságok pénteken.

A rendőrség által őrizetbe vett 69 éves gyanúsított a szemtanúk szerint a francia főváros Enghien utcájában egy kurd kulturális központot, a vele szemben lévő kávézót és fodrászszalont vette célpontba, hét-nyolc lövést adott le.

Alexandra Cordebard kerületi polgármester közölte, hogy három sebesült közül két embert válságos állapotban szállítottak kórházba. A helyszínen nyilatkozva hozzátette, hogy egyelőre nem tudni a lövöldözés pontos okát.

Laure Beccuau párizsi államügyész a BFM TV francia televíziónak beszámolt róla, hogy a gyanúsítottal már korábban is volt dolguk, a férfi ugyanis egy évvel ezelőtt egy szablyával támadt rá sátrakban élő bevándorlókra Párizsban.

Hozzátette, hogy a nyomozók kapcsolatba léptek a terrorelhárításért felelős ügyészséggel, egyelőre azonban nem találtak terrorcselekményre utaló jeleket.

A gyanúsított ellen szándékos emberölés, gyilkossági kísérlet és erőszak miatt indult nyomozás, de nem zárták ki azt sem, hogy a férfi etnikumok elleni gyűlöletből cselekedett.

A rendőrség lezárta az érintett területet, és arra kérte az embereket, hogy lehetőleg kerüljék el az egyébként boltokkal teli utcát.

Franciaország 2015-ben és 2016-ban több halálos terrortámadásnak volt áldozata, melyek hátterében szélsőséges iszlamisták álltak.

Emellett 2013-ban három kurd aktivistát lőttek le, akik közül az egyik nő a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) délkelet-törökországi szakadár kurd szervezet alapítója volt. A gyilkossággal kapcsolatban egy török állampolgárt tartóztattak le, ám felmerült a gyanú, hogy a török titkosszolgálatnak is köze lehet az incidenshez.

Törökország régóta harcol a PKK ellen, melyet nem csak Ankara, de az EU és az Egyesült Államok is terrorista szervezetnek minősített.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG