1p
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra ösztönzi az eladósodott államokat, hogy csak fokozatosan csökkentsék költségvetési hiányukat elkerülve ezáltal, hogy további sérüléseket okozzanak a gazdaságuknak.

Christine Lagarde egy, a zürichi egyetemen hétfőn tartott konferencián beszédében szkeptikusan nyilatkozott annak hasznosságáról, hogy az országok minden áron betartsák a költségvetési hiánycélt. Rámutatott, hogy a meredek csökkentések hajlamosak lassítani a gazdaságot, különösen ha egy ország már így is szenved a gyenge növekedés miatt.

A valutaalap vezérigazgatója úgy látja, hogy hamis az a vita, amely a megszorítások és a gazdasági növekedés közötti választásról folyik. Álláspontja szerint nem zárja ki egyik a másikat, azaz szükség van a nagyobb gazdasági növekedésre, de a gazdasági megszorító intézkedésekre is. Lehetséges olyan stratégiát felállítani, amely jó a stabilitásra és a növekedésre nézve is - mondta, hozzátéve, hogy a legfontosabb a helyzetnek megfelelő ritmus megtalálása, s ez minden ország esetében más és más.

Lagarde mellett már az unióban is pedzegetik a növekedésre való fókuszt. Korábban Olli Rehn kijelentette, hogy az Európai Uniónak egy európai beruházási paktumra van szüksége a növekedés ösztönzésére. Valamint azt is hangsúlyozta, hogy a költségvetési szabályok nincsenek kőbe vésve. Részletek>>

Lagarde mindazonáltal elismerte, hogy a piaci nyomás alá került egyes országoknak nincs más választása, mint a gyors cselekvés. Mindamellett általában véve a kiigazításnak fokozatosnak és kitartónak kell lennie, a fiskális kiigazítást helyesen kell kalibrálni, hogy ne okozzon nagy károkat a növekedésnek - mondta.

Az IMF vezetője nem utalt semmilyen konkrét országra. Beszéde azonban egy nappal azután hangzott el, hogy Franciaország és Görögország választópolgárai szavazataikkal megbüntették a szociális kiadások megkurtításával és egyéb megszorító intézkedésekkel összefonódott kormányaikat. Több európai ország, mint például Görögország, a részben az IMF által finanszírozott nemzetközi mentőcsomag részeként konkrét hiánycélról állapodott meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG