Rehn számos intézkedést körvonalazott a beruházásösztönzésre, köztük az uniós költségvetési alap felhasználását a kisebb cégeknek nyújtandó hitelgarancia céljaira, a költségvetési többlettel rendelkező országokban az állami beruházások bátorítását, illetve az Európai Beruházási Bank kapacitásainak növelését.
Brüsszeli beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az uniós költségvetési szabályok nincsenek kőbe vésve, és az Európai Bizottság jelentős teret enged a mérlegelésnek. Úgy vélte, hogy az uniós költségvetési szabályok a középtávú fenntarthatóságra fókuszálnak, és megengedik a különbségtételt az egyes tagországok között.
Rehn szerint most van itt az idő, hogy az európai politika alakítói "szavaikat tettekre váltsák" olyan intézkedésekkel, amelyek ösztönzik az uniós növekedést.
Brüsszelben jelenleg heves viták zajlanak arról, hogy rugalmassá kell-e tenni a költségvetési szabályokat, miután a megszorítások számos uniós államot szorítottak recesszióba.
Fordulóponthoz ért a Bizottság?
Olli Rehn eddig a fegyelem híve volt, nagy egyetértésben a német-francia tandemmel. Az Angela Merkel által képviselt restriktív gazdaságpolitika kétségtelenül a növekedés rovására megy, de a német adófizetők a válság elmélyülésével párhuzamosan megunták, hogy az ő pénzükből mentik meg a szabályokra fittyet hányó tagországokat, így példul az államcsőd szélére sodródó Görögországot.
A Bizottság két évvel ezelőtt nem engedte, hogy Magyarország egy magasabb hiánypályát fusson, a kormány azért akar engedményt, hogy a megszorító intézkedésekkel párhuzamosan a gazdasági növekedést is be tudja indítani. A Magyarországgal szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás kapcsán már több tagállam is felvetette, hogy túl szigorú a Bizottság, miközben januárban engedte, hogy Spanyolország magasabb hiánycélt tűzzön ki az eredeti helyett.
Olli Rehn mostani kijelentései akár fordulópontot is jelezhetnek az európai válságkezelésben. A francia elnökválasztásokon valószínűleg elbukó Nicolas Sarkozy nélkül Németország egyedül maradhat a fiskális szigort hirdető véleményével.
Az Európai Uniónak egy "európai beruházási paktumra" van szüksége a növekedés ösztönzésére - jelentette ki a hétvégén Olli Rehn, az EU-bizottság gazdasági és pénzügyi alelnöke Brüsszelben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
9 perce
-
Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
29 perce
-
Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
38 perce
-
Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
körülbelül 1 órája
-
Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
körülbelül 1 órája
-
Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
2 órája
-
Enyhe pluszban a hazai tőzsde
2 órája
Mfor.hu Top24
- Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát
- Aranykonvoj: ha Orbán Viktor utasított, akkor digitális nyoma kell, hogy legyen
- Veszélyben az uniós milliárdok? Magyarország is a támogatásokért küzd
- Feljelentést tett Kapitány István a 475 milliárdos Kisfaludy-program miatt
- Felfüggesztették Fürcht Pált, újabb fegyelmi eljárás indult ellene
- Lapátra tették a NAV egyik elnökhelyettesét
- NER-elszámoltatás: melyik minisztérium nyeri a nagy feljelentési versenyt?
Makro / Külgazdaság
Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság
Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság
Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság
Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság
Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság
Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság
Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság
Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
9 perce
Közérdekű
Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Az alacsony árrést kifogásolják.
38 perce
Makro / Külgazdaság
Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Nincs változás a hazai kutakon.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc
13:23
-
Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás
12:53
-
Trump feje valóságos aranybánya lett
12:34
-
Ne írjuk le Európát, az egy főre jutó gazdasági teljesítmény még mindig itt a legmagasabb a világon
11:57
-
Váratlan fordulat az elektromos autóknál
11:14
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Putyin odaszúrt Ukrajnának
2026. október 15. 19:26
-
Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
2026. október 15. 14:28
-
Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
2026. október 16. 06:58
-
Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
2026. október 15. 16:59




