3p
Megállapodott a két nagyágyú a viszonyok rendezésének mikéntjéről. A vámok kivezetését ugyanakkor a további tárgyalásokon elért eredményektől teszik függővé.

Az Egyesült Államok és Kína megállapodott abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.

Kao Feng Pekingben tartott szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a felek megállapodása szerint a tárgyalásokon elért eredmények függvényében szakaszosan törlik el a megemelt vámokat.

A várakozások szerint a kidolgozás alatt álló és pár héten belül aláírandó első részmegállapodásban az Egyesült Államok vállalja, hogy december 15-én mégsem vezeti be a 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre, köztük mobiltelefonokra, laptopokra és játékokra, megígért 10 százalékos pótvámot.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy a pótvámok megszüntetése fontos feltétele bármilyen megállapodás megkötésének.

"A kereskedelmi háború vámok bevezetésével kezdődött, és vámok eltörlésével kell befejeződnie" - fogalmazott Kao Feng, hozzátéve, hogy a várt részmegállapodás megkötéséhez a két országnak egymással párhuzamosan azonos mértékű vámcsökkentést kell végrehajtania, utána pedig lehet tárgyalni a további lépésekről.

"Az utóbbi két hétben a felek kereskedelmi főtárgyalói komoly és konstruktív megbeszéléseket tartottak, hogy megfelelő megoldást találjanak több kulcsfontosságú aggodalomra. A két fél megállapodott abban, hogy különböző szakaszokban törlik a pótvámokat a tárgyalások előrehaladásától függően" - mondta a szóvivő, aki azonban ennél konkrétabb menet- és időrendet nem vázolt fel az újságírók előtt.

A Reuters hírügynökség korábbi értesülése szerint a kínai tárgyalók azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államok vonja vissza az évi 125 milliárd dollár értékű kínai termékre szeptember 1-jén bevezetett 15 százalékos pótvámot, emellett enyhítést akarnak a nagyjából 250 milliárd dollár értékű terméket - a gépektől kezdve a félvezetőkön át a bútorokig terjedő számtalan árut - terhelő, korábban elrendelt 25 százalékos pótvám esetében is.

A kínai tárgyalási álláspontot jól ismerő forrásból a Reuters úgy tudja, Peking arra próbálja Washingtont rávenni, hogy "a lehető leggyorsabban vezessen ki minden pótvámot".

Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus enyhítését szolgáló részmegállapodást a korábbi tervek szerint az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november 16-17-én esedékes chilei csúcstalálkozóján írhatta volna alá Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök. Ám Chile belpolitikai okok miatt lemondta a csúcsértekezlet megtartását, és azóta is keresik a megfelelő helyszínt, illetve időpontot.

Az egyik lehetséges helyszín London lehetne a két elnök találkozójára. A NATO Londonba tervezett december 3-4. csúcstalálkozója után találkozhatna a Donald Trump és Hszi Csin-ping.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy hol és mikor találkozhatna az amerikai és a kínai elnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG