2p
Törökország bocsánatot kért Moszkvától, de nem tervez kártérítést fizetni a tavaly novemberben lelőtt orosz vadászgép után - mondta Binali Yildirim török miniszterelnök kedden Ankarában, a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.
A lelőtt orosz vadászbombázó lezuhanása - kép: EPA

Oroszország a kétoldalú kapcsolatok normalizálását az incidens miatti hivatalos bocsánatkéréshez és kártérítéshez kötötte.

Nem akarták lelőni

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn levelet intézett Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, amelyben részvétét és Ankara készségét fejezte ki az orosz fél által elszenvedett fájdalom és veszteség enyhítésére. A török állampolgárral (a szélsőséges nacionalista Szürke Farkasok szervezethez tartozó Alparslan Celikkel) szemben, akinek köze volt az orosz pilóta halálához, bírósági vizsgálat indult. Leszögezte továbbá, hogy Törökországnak sohasem állt szándékában lelőni egy orosz gépet. Az üzenetben fontosnak tartotta nyomatékosítani azt is, hogy Oroszország baráti ország és stratégiai partner. Ankara kész mindent, amit csak lehet, megtenni a hagyományosan baráti kapcsolatok helyreállítása érdekében.

Az orosz gép útvonala, épp csak átszelt egy keskeny kinyúló török területet

Feszült viszony

Valentyina Matvijenko, az orosz Szövetségi Tanács (parlamenti felsőház) elnöke szerint az üzenet megfelelő alap lehet a kétoldalú kapcsolatok rendezéséhez. Úgy vélte: a bocsánatkérés bár megkésett, jobb később, mint soha. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a feszült viszony nem normalizálódik egyik napról a másikra.

Yildirim beszédében hangoztatta: Törökország számára az a legfontosabb, hogy jó kapcsolatot ápoljon a Fekete-, valamint a Földközi-tenger partján fekvő összes állammal.

A török elnöki hivatal kedden közölte: Erdogan és Putyin szerdán délben telefonon egyeztet egymással.

A két ország viszonyában komoly lehűlés következett be, miután a török légierő tavaly november 24-én - légtérsértésre hivatkozva - lelőtt egy Szíriában harci szolgálatot teljesítő orosz katonai repülőgépet. Az egyik orosz pilóta életét vesztette. Az incidens nyomán Moszkva gazdasági és vízumügyi szankciókat vezetett be Ankara ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG