1p
A GKI Gazdaságkutató Zrt. a vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok ellenére sem változtatta meg előrejelzését, és továbbra is a gazdaság stagnálását prognosztizálja az idei évre.

A gazdaságkutató azt írta: az idei évre várt stagnálás néhány tizedszázalékos növekedést és csökkenést is jelenthet, többek között az időjárástól és ezzel összefüggésben a mezőgazdaság teljesítményétől függően.

Ahogy arról a Privátbankár is beszámolt, a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest a szezonálisan- és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint, az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent.

A negyedéves összevetésben mért növekedéssel véget ért a korábban három negyedéven át tartó technikai recesszió. Az Nemzetgazdasági Minisztérium is azt közölte a napokban, hogy technikailag megszűnt a recesszió. Részletek >>

A kutatók nem látják a folytatást

A gazdaságkutató szerint azonban a gyenge tavalyi negyedik negyedév után várható volt a javulás, annak reméltnél nagyobb mértéke pedig az első adatközlés alapján még bizonytalan.

A gazdaságkutató márciusi elemzése szerint folytatódik Magyarország leszakadása a régiótól. Részletek >>

A GKI szerint sem az exportban, sem a fogyasztásnál és különösen a beruházásoknál nem láthatók a kibontakozás jelei. Az utóbbi hónapokban minden nemzetközi előrejelző intézmény és kutatóintézet rontotta az eurózónára vonatkozó prognózisát, és az első negyedévben az eurózóna és az EU egésze is recesszióban maradt. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva a német GDP is csökkent. Magyarország exportpiacainak helyzete tehát egyelőre nem kedvező - jegyzi meg a GKI.

A kutatóintézet szerint a magyar gazdasági szereplők meghatározó élménye a bizonytalanság. A lakossági fogyasztás érzékelhető emelkedése a változatlanul sokakat nyomasztó hitelterhek, a munkanélküliségtől való félelem és az általánosságban is kiszámíthatatlan jövő miatt még a reálbérek emelkedése esetén sem várható.

A GKI szerint a beruházásokban pedig további visszaesés valószínű a kiszámíthatatlan üzleti környezet, a jogbiztonság hiánya miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG