1p
Az első negyedévben éves alapon nagyobb visszaesést vártak az elemzők, de "csak" 0,9 százalékkal zsugorodott a gazdaság, az előző negyedévhez képest pedig a vártnál sokkal jobb adatot közölt a KSH.

A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2013 első negyedévében 0,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdaság és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett - a bázis meglehetősen alacsony volt. A csökkenést alapvetően az ipar visszaesése okozta. Utóbbi bár ebben az évben folyamatosan bővül, éves alapon még mindig siralmas állapotban van az ipar, melyet tulajdonképpen az autógyárak tartanak életben.



A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,7%-kal növekedett a bruttó hazai termék. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.

Az NGM azt közölte a Privátbankárral az adatközlés után, hogy a számok a kormány korábbi számításait igazolták, mely szerint lassabb növekedés várható az első félévben, míg az év második részében javulhat a teljesítmény. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján 0,3 százalékos volt a csökkenés éves alapon. Részletes adatokat a statisztikai hivatal csak június 6-án publikál.

Kezdődik a tündérmese?

Az adatok jobbak a vártnál, a JP Morgan negyedéves összevetésben mindössze 0,4 százalékos növekedést várt, éves összevetésben pedig 1,3 százalékos visszaesést. A most közölt adatok ennél jóval kedvezőbb képet festenek a magyar gazdaságról. Bár a konvergenciaprogramban a kormány maga is lefele korrigálta a növekedési prognózisát, továbbra is bővülést vár 2013 egészére - a londoni elemzői közösség szerint azonban a gazdaság növekedése az év második felére kifulladhat, így Magyarország ezt az évet recesszióban töltheti. A londoni bankházak közül egyelőre csak a Bank of America-Merrill Lynch javította jelentősen a magyar gazdaságra adott előrejelzését, szerintük 0,3 százalékos lehet időn a növekedés, míg korábban 0,4%-os recesszióval számoltak. A magyar gazdaságra adott prognózisát nemrég az Európai Bizottság is felfele javította, Brüsszelben 0,2 százalékos növekedést várnak tőlünk idén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG