A kormányzat fő célja a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés, ennek érdekében újabb megszorító lépések várhatók - emeli ki a GKI elemzésében. Valószínű, hogy ezek közvetlenül elsősorban az üzleti, ezen belül a bankszférát fogják érinteni, de továbbhárulnak a lakosságra és a vállalkozásokra, ami tovább csökkenti a beruházási hajlandóságot.
A legtöbb ágazat vissza fog esni
A magyar gazdaság külső feltételei alig javulnak. Az EU a tavalyi 0,3 százalékos visszaesés után ugyan 0,1 százalékkal növekedhet 2013-ban, de ezen belül a német gazdaság dinamikája 0,7 százalékról 0,5 százalékra lassul. A régióban Szlovénia, Horvátország és a stagnáló Csehország kivételével Magyarország minden versenytársa növekedésre lesz képes.
Ezzel szemben a magyar gazdaságban ugyan a mezőgazdaság a tavalyi nagy aszály után növekedhet az idén, valamint az ipari és az informatikai szektor némileg bővülni tud, de a továbbra is visszaeső beruházások miatt a gazdaság összes többi ágazata (kereskedelem, szolgáltatás) visszaesik. A belföldi piac zsugorodik, aminek következtében a kisvállalkozások szenvednek.
A GKI 200 milliárdos kiigazításra számít
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a GDP-arányos magyar államháztartási hiány 2013-ban és 2014-ben is 3,4 százalék lesz, pótlólagos - tartós, szerkezet-átalakító - intézkedésekkel azonban 3 százalék alá csökkenhet. A GKI véleménye szerint a kormány hamarosan megközelítőleg 200 milliárd forintos kiigazítást fog bejelenteni, hogy kikerülhessen a túlzottdeficit-eljárás alól, s ezzel kiiktassa a kohéziós alapok megvonásával fenyegető EU-szankció lehetőségét.
A bérek emelkedésével számolnak
A bruttó átlagkereset a GKI prognózisa szerint 4 százalékkal, a reálbér mintegy 0,5 százalékkal, a minimálbér szintjén 2 százalékkal emelkedik. A sokféle tartozás által sújtott, egyelőre bizonytalan jövőt látó lakosság azonban feltehetőleg nem növeli fogyasztását. A foglalkoztatás és a munkanélküliség stagnálását is csak statisztikailag biztosítja a közmunkába bevontak számának bővítése, ez egy növekedésképtelen gazdaságban nem is lehet másként - mutat rá a kutatóintézet.
A beruházások a tavalyi 5,2 százalékos visszaesés után ebben az évben két százalékkal tovább csökkennek. A jogbiztonság és a piaci kereslet hiánya, valamint az autóipari beruházások kifutása miatt visszaeső üzleti befektetéseket ugyanis nem tudja ellentételezni az EU-támogatások gyorsított kifizetése - áll a GKI előrejelzésében.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
1 perce
-
Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
2 perce
-
Új történelmi csúcson zárt a BUX és a Mol is
25 perce
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
körülbelül 1 órája
-
Gáz és olaj után kutathatnak három magyar település mellett
2 órája
-
Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
2 órája
-
Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
2 órája
- Nagyon aktív volt a titkosszolgálat az Orbán-kormány 16 éve alatt
- Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után Magyarországon
- Kezdhet számolgatni: mennyiért adják az eurót?
- Mészáros Lőrinc cége felvette a kesztyűt
- Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza
- Szakértő: többszázan halhattak meg Magyarországon a hőkupolák alatt
- Az asztalra csapott von der Leyen? Meglepő hír érkezett a migránsokról
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Az Ománnál zátonyra futott tankerből szivárgó olaj elérte a szárazföldet.
Új történelmi csúcson zárt a BUX és a Mol is
A vezető részvényeket a Richter kivételével az előző napi záróáruk felett jegyezték.
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
A friss Magyar Közlönyben döntöttek az átcsoportosításról.
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Harmadik helyen a forint a világ devizapiacának nyertesei között
16:58
-
A mentőbeszerzéseknél is lophattak, nyomoz a rendőrség
16:03
-
A románok leállítják atomerőművüket a Duna alacsony vízállása miatt
15:40
-
Megtöri a több évtizedes tabut a kormány, azonnal fenékküszöböt építenek Paks alatt
14:43
-
Vészesen fogy a világ olajkészlet-tartaléka
13:47
-
Új koncepció a KLM fedélzeti kiszolgálásának területén
14:42
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
13:55
-
Hungarikumokból készül a PICK új termékcsaládja
10:41
-
Secret market az Akvárium teraszán
10:31
-
Egy testes teknős tartja terror alatt a horvát tengerpart egy részét
08:27
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Baleset Egerben: a rendőrség által körözött rolleres ütközött egy autóval
13:10
-
Négymilliárd forintba kerül az augusztus 20-i programsorozat és rövidebb is lesz a tűzijáték
12:35
-
Éjszakai, zajos vasúti karbantartási munkákat végeznek Egerben és a környező vasúti szakaszokon
11:26
-
Újra gumikacsák az Eger-patakban
08:23
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
2026. augusztus 12. 11:48
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
2026. augusztus 12. 05:44
-
Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
2026. augusztus 12. 10:10
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10



