2p

Mager Andreát jelöli az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága a Monetáris Tanács tagjának. A Szerencsejáték Zrt. jelenlegi vezérigazgatója, nemzeti vagyon kezeléséért felelős korábbi tárca nélküli miniszter Pleschinger Gyulát válthatja, miután utóbbinak március 4-én lejár a mandátuma.

Mager Andreát, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, korábbi nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert jelölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának megüresedő helyére az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága – számol be az ugyancsak a Klasszis Médiához tartozó laptársunk. Az Mfor tudósításából kiderül, a korábbi minisztert a kormánypártok jelölték Pleschinger Gyula március 4-én megüresedő posztjára, rajtuk kívül még két parlamenti frakció élt a jelölés jogával: a Mi Hazánk képviselőcsoportja Csath Magdolna közgazdászt, míg a Momentum Varga Csabát, az azóta az MNB-be integrált Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi főigazgatóját látná szívesen a testületben.

Mager Andrea korábban már volt a testület tagja
Mager Andrea korábban már volt a testület tagja
Fotó: Klasszis Média / Dobos Zoltán

A bizottság előtti meghallgatáson mindhárom jelölt az infláció elleni fellépés fontosságát hangsúlyozta, és az euró bevezetésének, ehhez kapcsolódóan pedig a forint árfolyamának kérdésköre is szóba került a meghallgatáson, amivel kapcsolatban a bizottságban helyet foglaló országgyűlési képviselők is több kérdést tettek fel.

A bizottsági szavazáson végül csak Mager Andrea kapott megfelelő számú szavazatot (12 igen, 3 nem, 1 tartózkodás), így a hétfő délutáni parlamenti szavazáson csak az ő személyéről fog dönteni a Ház. Ahhoz, hogy a Szerencsejáték Zrt. jelenlegi vezérigazgatója 2011 és 2016 közötti mandátuma után ismét a Monetáris Tanács tagjává váljon, a parlament egyszerű többsége (a jelenlévő képviselők több mint felének szavazata) szükséges.

A testület többi tagjána mandátuma még tart, korábban írtunk arról, nagy Márton gazdasaági csúcsminiszter emberei április végén kerülhetnek többségbe a Monetáris Tanácsban.

A Monetáris Tanácsba jelölt személyek meghallgatásáról szóló cikk a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mforon teljes egészében itt olvasható. >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG