3p
Ma voksolnak az Öt Csillag Mozgalom (M5S) regisztrált hívei arról, hogy kormánykoalícióra lépjenek-e a Demokrata Párttal (PD).
A felbomlott kormány: Luigi Di Maio, az Öt Csillag és Matteo Salvini, a Liga vezetője. (Archív) (EPA/Riccardo Antimiani)

Az M5S közölte: regisztrált szavazóik reggel kilenc órától este hatig szavazhatnak.

Az igen voksok nyerhetnek

A párt internetes felületén, az úgynevezett Rousseau-oldalon a következő kérdésre kell választ adniuk:

Egyetért-e, hogy az M5S a PD-vel alkosson kormányt, Giuseppe Conte vezetésével?

Az M5S, amely mozgalomból lett párt, eddig minden jelentős kérdésben kikérte szavazóbázisának véleményét az interneten: tavaly májusban a Ligával alkotott kormány megszületése előtt is ezt tette.

A voksoláson több mint 115 ezer, legalább hat éve párttag M5S-szavazó vehet részt, ami töredék része annak a mintegy 11 millió olasznak, aki a tavalyi parlamenti választásokon az M5S-re adta szavazatát.

Az igen-szavazatok többsége elemzők szerint nem kétséges, bár egyes elemzők szerint meglepetés is előfordulhat.

Amennyiben az M5S szavazói támogatják a koalíciókötést, Giuseppe Conte miniszterelnök-jelölt szerdán találkozik Sergio Mattarella államfővel, akinek megerősíti, hogy elfogadja a miniszterelnöki megbízatást, egyben bemutatja kormánya minisztereinek névsorát.

Az M5S és a PD egy hete egyeztet a közös kormányról, és értesülések szerint a tárgyalások még mindig nem zárultak le.

Megállapodást sürget Conte

Eközben Giuseppe Conte hétfőn este végleges megállapodásra szólította fel a két pártot. Közösségi oldalán közölt videóüzenetében, amelyet az M5S és PD szavazóihoz intézett, "egyedüli lehetőségnek" nevezte az új kormány megszületését.

Elmagyarázta, hogy az M5S tavaly azért fogott össze a Ligával, most pedig azért a PD-vel alakít kormányt, mivel azt ígérte választóinak, hogy

ha nem bírna többséggel, akkor is megvalósítja programját az erre rendelkezésre álló politikai erőkkel.

Sajtóértesülések szerint Conte szerda estig egyezteti a két párttal a közös kormányprogramot, amelyről a kormányt támogatni készülő baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU) párttal is konzultált hétfő késő este.

Eltaktikázta magát Salvini

A jogászprofesszor Conte, aki nemrég még az M5S és Matteo Salvini Liga pártjának koalíciós kormányát vezette, augusztus 20-án jelentette be lemondását. Korábban az elmúlt hónapokban jelentősen megerősödött Liga bizalmatlansági indítványt nyújtott be ellene, Salvini pedig előrehozott választásokat sürgetett, amelyet pártja valószínűleg fölényesen nyert volna meg.

Az M5S és a Demokrata Párt azonban meglepetésre összefogott, és amennyiben valóban sikerül megállapodniuk a koalícióról, és azt szavazóik is jóváhagyják, akkor Salvini ellenzékbe szorul.

Az Öt Csillag Mozgalom születése: Egy forradalom titkos története I.: a semmiből a csúcsra.

Miért volt az elmúlt egy év egy hatalmas kísérlet Olaszország számára? Miért fogott össze az Öt Csillag és a Liga? Miért sikeres Salvini pártja? És mi köze ennek Orbán Viktorhoz? Videókommentárunk:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG