2p
A testület a válság miatt tért át az évi háromszori elemzésre.

Az Európai Bizottság ma teszi közzé rendszeres gazdasági-pénzügyi előrejelzéseinek idei harmadik, őszi fejezetét. A bizottság a 2012-es őszi előrejelzést követően váltott át az előzetes jelentésekkel felvezetett évi kettő, tavaszi és őszi előrejelzésről az évente három alkalommal, tavasszal, ősszel és télen (februárban) kiadott gazdasági-pénzügyi előrejelzésekre.

A bizottság a gazdasági és pénzügyi válság következményei kezelésének szükségessége miatt a tagállamok fiskális és makrogazdasági felügyeletének fokozódó igényével indokolta az előrejelzések számának növelését. A testület az előrejelzésekben foglaltak alapján dönt az egyes tagállamokkal kapcsolatos intézkedésekről.

Minimális növekedést jósoltak

Az Európai Bizottság az idei tavaszi gazdasági-pénzügyi előrejelzés után döntött a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről.

Tavaszi előrejelzésében Brüsszel az idei évre 0,2 százalékos, 2014-re pedig 1,4 százalékos magyar GDP-növekedést prognosztizált. A GDP-arányos költségvetési hiányra az idei évre 3,0 százalékot, 2014-re pedig 3,3 százalékot helyezett kilátásba.

Az Európai Bizottság tavaszi prognózisában jelezte, hogy elsősorban a külső keresletnek, az export növekedésének köszönhetően az idei év második felében már megindulhat a gazdasági növekedés az Európai Unióban.

Az idei évre a 17 tagú euróövezetre 0,4 százalék, az (akkor még) 27 tagú EU-ra pedig 0,1 százalék GDP-csökkenést jelzett a Bizottság, 2014-re azonban az euróövezetben 1,2 százalékos, az EU-ban pedig 1,4 százalékos növekedést vár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG