4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Holtverseny alakult ki az első fordulóban.

Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója, valamint a baloldali összefogás (NUPES) holtversenyben végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - ismertette az Ipsos Sopra Steria közvélemény-kutató intézet becslésen alapuló exit poll eredményét vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió. A becslések szerint mindkét szövetség 25,2 százalékos támogatottságot kapott.

Még nem győzött a pártja, sőt... Fotó: depositphotos
Még nem győzött a pártja, sőt... Fotó: depositphotos

A mandátumbecslések alapján a kormánypárt a jövő vasárnapi második fordulóban az élen végezhet és a legerősebb politikai formáció maradhat, de nem biztos, hogy megszerzi az abszolút többséghez szükséges 289 helyet a nemzetgyűlésben, ami pedig elengedhetetlen lenne a reformok folytatásához. Az elnöki koalíció 275 és 310 közötti helyre számíthat, míg a baloldali összefogás (NUPES) 150-190 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe, s ezzel a legjelentősebb ellenzéki erő lehet.    

Harmadik helyen a Marine Le Pen vezette szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés áll 18,9 százalékkal, a konzervatív Köztársaságiak 13,7 százalékot értek el, míg Eric Zemmour Visszahódítás elnevezésű formációját a szavazók 3,9 százaléka támogatta. A választásra jogosult mintegy 48 millió francia állampolgár alig 47,2 százaléka járult az urnákhoz.

Az előző nemzetgyűlés összetételéhez képest Marine Le Pen pártja tudta a leginkább növelni a képviselői számát, s 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat 20 és 45 közötti képviselővel, a konzervatívok frakciója viszont a felére csökkenhet a korábbi száz képviselőről.  

A nemzetgyűlési választás első fordulójának becsült eredménye visszatükrözi a francia politikai élet átrendeződését, amely Emmanuel Macron öt évvel ezelőtti elnökké választásával kezdődött: a hagyományos pártok meggyengültek, a politikai tér pedig hárompólusúvá vált az államfő centrista koalíciója körül, az egyik oldalon a radikális baloldallal, a másikon pedig a szuverenista jobboldallal.

Másfél hónappal ezelőtti újraválasztása után Emmanuel Macron ugyanazokat az érveket hozta fel a nemzetgyűlési választások előtti kampányban, mint az elnökválasztási kampányában: "egyértelmű többséget" kért a választóktól a radikális baloldali és szélsőjobboldali szélsőségekkel szemben, amely tömörülések az elnök szerint a "rendetlenséget" jelentenék Franciaország számára, ha többséget szereznének.

A nemzetgyűlési választások jövő vasárnapi második fordulója ugyanakkor kihathat a május 20-án kinevezett új kormány összetételére, miután az államfő kérésére a miniszterek és Elisabeth Borne kormányfő is elindult képviselőjelöltként. Emmanuel Macron jelezte: annak a kormánytagnak, aki nem tud győzni a választókerületében, le kell mondania a miniszteri tisztségéről.  

Franciaországban nincsen pártlistás szavazás, az állampolgárok egyéni jelöltekre szavazhatnak, akiknek viszont csak akkor van igazán esélyük bejutni a parlamentbe, ha valamelyik nagyobb párt színeiben indulnak. Az 577 körzetben 6293-an mérettetik meg magukat. A biztos győzelemhez az első fordulóban 50 százalék plusz egy szavazatot kell elérnie egy jelöltnek. Ha egy körzetben ez senkinek sem sikerül, akkor a jövő vasárnapi második fordulóban minden, a regisztrált szavazók körében 12,5 százalékot, a leadott szavazatoknak pedig legalább 25 százalékát elért jelölt indulhat. Ha egyetlen jelölt sem éri el ezt az eredményt, akkor a két élen végzett automatikusan továbbjut. Ha viszont csak egyetlen jelölt kap legalább ekkora támogatottságot, a második helyen végzett is továbbjut vele.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG