2p

A francia elnök azt mondta, több ország dolgozik ezen.

Több európai ország azon dolgozik, hogy közös diplomáciai képviseletet nyisson Afganisztánban, ahonnan a tálibok augusztusi hatalomátvétel után távoztak a nyugati diplomaták - mondta Emmanuel Macron francia elnök szombaton Katar fővárosában, Dohában.

Macron megjegyezte: szeretnék mielőbb megnyitni a képviseletet, de még tisztázni kell a biztonsági kérdéseket. Aláhúzta: a lépés nem jelenti azt, hogy elismerik a tálib kormányt vagy politikai párbeszédet kezdenek vele.

Egy európai uniós tisztségviselők és az ideiglenes afgán kormány képviselői közötti tárgyalásokat követően nyilvánosságra hozott uniós közleményben is szó esett a diplomáciai misszióról. Abban az EU azt írta: a minimális jelenlétet biztosító kabuli képviselet létrehozása a biztonsági helyzettől függ, valamint attól, hogy a helyi hatóságok képesek-e garantálni a diplomáciai létesítmények és az ott szolgáló személyzet biztonságát. Az EU aláhúzta: mindez nem járna a kabuli kormány elismerésével.

A nyugati kormányok a tálib hatalomátvétel óta latolgatják, hogy miként viszonyuljanak Afganisztán új kormányához. Többször jelezték a kabuli kabinetnek: azt várják, hogy lehetőleg minden társadalmi réteget, vallási és etnikai kisebbséget képviseljen, különös tekintettel a nőkre. A jelenlegi ügyvivő kormányban csak férfiak vannak, és a kabuli vezetők kivétel nélkül a tálibok - többnyire a pastu népcsoportból kikerülő - emberei. Emellett sok olyan ember került miniszteri pozícióba, akit a nemzetközi közösség terroristának tart.

Macron egyúttal megköszönte Katar segítségét az afganisztáni evakuációban. Jelezte: szeptember 10. óta tíz alkalommal küldtek evakuációs járatot Afganisztánba Katar szervezésével. A repülőgépekkel 110 francia állampolgárt és hozzátartozóikat, valamint 396 afgán állampolgárt menekítettek ki. A francia vezető megjegyezte: folytatják az akciót.

Az elnök emellett a terrorizmus elleni harcról és a franciaországi muszlim kultúra finanszírozásáról is tárgyalt a katari emírrel, Tamím bin Hamad Ál Szánival. Macron pénteken kezdte meg körútját a Perzsa-öbölben, amelynek első állomása az Egyesült Arab Emírségek volt. Onnan Katarba repült, majd még szombaton Szaúd-Arábiába látogat, ahol találkozik Mohamed bin Szalmán trónörökössel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG