4p

A belga gazdák után Franciaországban a Párizs elé tartó utakat zárták el traktorjaikkal a gazdák, míg Olaszországban észak-dél irányban összekötő autósztráda kapuit és a városokba bevezető utakat zárták el traktoraikkal hétfőn a gazdák, akik a következő napokban is folytatják tiltakozó megmozdulásaikat.

A belga gazdák megmozdulása után Franciaországban a tiltakozó gazdák járműveikkel lezárták hétfő délután a Párizsba és más nagyvárosokba bevezető főbb útvonalak egy részét. A kormány mintegy 15 ezer rendfenntartót mozgósított az egyre fokozódó feszültség és a rendbontás elkerülése miatt, és abban állapodott meg a tüntetőkkel, hogy a városokon kívül maradnak.

A legjelentősebb francia mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet, az FNSA és a Jeunes Agriculteurs (Fiatal gazdák) nevű szervezet délután 2 órakor kezdte meg a "határozatlan idejű blokádot" a párizsi régióban és Észak-Franciaországban.

Az agrárium többségi szakszervezetei nyolc "blokádpontot" hirdettek a párizsi régió főbb autópályáin, néhány kilométerre a fővárosi körgyűrűtől.

A tettek mezejére léptek a gazdák. Fotónk illusztráció: Depositphotos
A tettek mezejére léptek a gazdák. Fotónk illusztráció: Depositphotos

A belügyminisztérium vasárnap este bejelentette, 15 ezer rendfenntartót mozgósít annak érdekében, hogy megakadályozza a traktorok bejutását "Párizsba és a nagyobb városokba". Gérald Darmanin belügyminiszter visszafogott fellépést kért a rendőröktől, akik "nem lépnek fel a blokádpontokon, hanem biztosítják" a tüntetés helyszíneit. Elmondása szerint Emmanuel Macron elnök "utasítást adott" arra, hogy a rendőrség "biztosítsa, hogy a traktorok ne menjenek be Párizsba és a nagyvárosokba, és ne okozzanak rendkívüli fennakadásokat", illetve azt is, hogy Rungis, az ország legnagyobb nemzetközi nagybani piaca, és a párizsi repülőterek elérhetők maradjanak és fennakadások nélkül működhessenek.

A kormányfő már péntek este bejelentette, hogy a kormány visszavonja a mezőgazdaságban használt nem közúti gázolaj adójának tervezett emelését, és "tíz adminisztratív egyszerűsítő intézkedést" is bevezet a tíz napja tüntető gazdák terheinek enyhítésére. Az FNSA szerint azonban a kormányfő bejelentései a gazdák megnyugtatására minimálisak voltak, és "nem elégítették ki az elvárásokat", ezért folytatódik a tiltakozó megmozdulás.

A francia sajtó által megkérdezett gazdák követelései nagyon különbözőek attól függően, hogy a madárinfluenza által sújtott baromfitenyésztőkről, bortermelőkről, biozöldség-termesztőkről vagy nagyüzemi gabonatermesztőkről van szó.

Az FNSA az elmúlt években több kompromisszumos megállapodást is kötött a kormánnyal, például a víz vagy a növényvédőszerek adójáról, de a gazdák továbbra is elégedetlenek, elsősorban azért, mert csökken a jövedelmük, és túl sok adminisztratív feladat és korlátozás hárul rájuk. A tüntetők ezenkívül követelik, hogy ne legyen több tilalom a növényvédőszerekre, valamint a természeti katasztrófákat követően gyorsabb legyen a kártalanítás.

Olaszországban is forró a helyzet

Umbria tartományban, Orte város magasságában, az A1-es autósztráda kapuinál közel negyven traktorral és mezőgazdasági géppel sorakoztak fel a tüntetők. Szombat óta demonstrálnak itt, és a következő napokban is visszatérnek. A rendőrség felügyeli, hogy az autósztrádán haladó járművek ha lassan is, de át tudjanak hajtani a kapukon.

A szintén közép-olaszországi Viterbóban az egyik legforgalmasabb városkaput torlaszolták el, ami közlekedési dugóhoz vezetett. A tüntetők a Coldiretti termelői szövetség közeli székházáról letépték a zászlókat, amelyeket elégették. Hasonlóképpen traktorokkal vonultak fel Friuli-Venezia Giulia tartományban is. Udine város stadionjánál mintegy hetven traktor gyűlt össze. Hétszáz traktor lepte el Foggia város utcáit a déli Puglia tartományban. Dudakoncert kíséretében azt skandálták, hogy addig folytatják, amíg nem érnek el eredményt.

Az Olaszországban január 19-től egymást követő demonstrációk mindennapossá váltak. Szardínia szigetén keddre Cagliari kikötőjében hirdettek meg traktoros tüntetést.

A mezőgazdaság és az állattenyészés húsz éve nem volt ennyire rossz helyzetben, "a politika és az intézmények teljesen közönyétől kísérve, a bürokrácia hálója, a nem nyereséges áron forgalmazott agrártermékek, az egyre gyakoribb természeti csapások és állatbetegségek" térdre kényszerítették az ágazatot - hangoztatta Tore Piana, a szardíniai Agrárkutató Központ (Csa) elnöke.

Az olaszországi gazdatüntetések az Európai Unió agrárpolitikája ellen tüntetnek, de elégedetlenségüket fejezik ki a római kormány intézkedéseivel szemben is. Adókedvezményeket és az ágazatban dolgozni kívánó fiatalok támogatását szorgalmazzák.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG