4p

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.     

  • A világ vezetőinek minden olyan kezdeményezése, amely Ukrajnát az orosz agresszió visszaszorításában kívánja megerősíteni, jót tesz az egész világnak, jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Emmanuel Macron francia államfőnek a nyugati országok szárazföldi erőinek esetleges Ukrajnába küldésével kapcsolatos elképzelését kommentálva. Megjegyezte, hogy korábban hasznos találkozója volt Macronnal, amelyen számos kezdeményezés szóba került arról, miként lehetne megerősíteni Ukrajnát a harctéren.
    Zelenszkij nem zárkózott el nyugati katonák Ukrajnába küldésétől. Fotó: Ukrán elnöki sajtóiroda
    Zelenszkij nem zárkózott el nyugati katonák Ukrajnába küldésétől. Fotó: Ukrán elnöki sajtóiroda
  • Lettország alapvetően nem ellenzi nyugati szárazföldi csapatok bevetését az Oroszország által megtámadott Ukrajnában, és fontolóra venné részvételét, ha a NATO-szövetségesek megállapodásra jutnának az ügyben - jelentette ki a lett védelmi minisztérium szóvivője szerdán az MTI szerint.
  • A NATO katonái már régóta Ukrajnában vannak, és segítenek a nyugati fegyverek működtetésében - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. Zaharova arra reagált, hogy a Financial Times című brit lap közölte: nyugati különleges erők tevékenykednek Ukrajnában. A publikáció azt követően jelent meg, hogy a francia elnök kijelentette: az EU-ban felmerült, hogy katonákat vezényeljenek Ukrajnába.  Zaharova szerint a konfliktus eszkalációjához vezet, ha az uniós országok zsoldosokat küldenek majd Ukrajnába.
  • A magyar és az olasz kormány álláspontja egyértelmű és határozott: nem küldünk katonákat Ukrajnába - közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter olaszországi tárgyalásairól beszámolva. Szijjártó Péter szerint olasz kollégájával, Antonio Tajanival áttekintették az ukrajnai háborús helyzetet is, és egyetértettek abban, hogy ha az európai országok katonákat küldenének Ukrajnába, akkor az a harmadik világháború kitörésének veszélyével járna.
  • Oroszország nem jelent veszélyt azokra államokra, amelyekből nem éri fenyegetés, Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatos félelmei alaptalanok - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak az MTI szerint. Peszkov a magyar kormányfőnek azt a keddi V4-csúcs utáni kijelentését kommentálta, miszerint Magyarország nem szeretne közös határt Oroszországgal.
  • Az ukrán erők folytatják a védekező hadműveletet a Donyeck megyei Avgyijivka térségében, támaszkodva a terepviszonyokra, különösen a víztározók lépcsős vízeséseire Tonenyke, Orlivka és Berdicsi településeknél - közölte szerdán Dmitro Lihovij, a délkelet-ukrajnai szektorban szolgálatot teljesítő ukrán csapatok szóvivője az ukrán Szabadság Rádió műsorában.
  • A moszkvai védelmi tárca szerint az orosz erők az elmúlt nap folyamán elfoglalták a donyecki régióban lévő Sztepove (oroszul: Petrovszkoje) települést, miközben négy frontszakaszon előrenyomultak, és ugyanennyin 22 ukrán ellentámadást és támadást vertek vissza.
  • Oroszország segítségét kérte szerdán a Dnyeszter melléki moldovai szakadár terület, Transznisztria arra hivatkozva, hogy a moldovai kormány nyomást gyakorol a gazdaságára. A hivatalos nyilatkozatban a Dnyeszter melléki vezetők kérik a Szövetségi Tanácsot és a Dumát, az orosz parlament felső- és alsóházát, hogy "hozzanak intézkedéseket a terület megvédelmezésére a Moldova által gyakorolt fokozott nyomásgyakorlással szemben." A dokumentum arra nem tér ki, konkrétan milyen segítségre számítanak a szakadárok.
  • Az Európai Parlamentben szerdán emlékeztek meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusról - a strasbourgi ülésen felszólalt özvegye, Julija Navalnaja. Úgy véli, hogy Putyinnak nincsenek erkölcsei, szabályai; nem egy politikussal van dolgunk, hanem egy rettenetes szörnnyel, egy bűnözővel, egy bűnszervezet vezetőjével, akivel nem lehet tárgyalni. Helyszíni tudósításunkat itt olvashatják
  • Moszkvában pénteken temetik el a február 16-án egy szibériai büntetőtáborban elhunyt Alekszej Navalnijt - jelentette be a néhai ellenzéki politikus szóvivője szerdán. Kira Jarmis közlése szerint a politikust a főváros központjától távol eső, Marjino városrész egy templomában búcsúztatják, a temetés pedig a közeli temetőben lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG