1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Noha korábban az OECD úgy látta, hogy a régióban a hazai gazdasági fellendülés elmarad a többiektől, mostani jelentésük szerint, már idén átfordulhat növekedésbe a gazdaság.
A KSH közelmúltban közölt, a vártnál kedvezőbb gazdasági adatokat, amelyek ismertetése után több elemző is javította Magyarország GDP-előrejelzését. Volt olyan elemzőház, amely már át is írta a várakozásait.

Javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági teljesítményére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán. Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, a szervezet korábban úgy látta, hogy bár valamelyest javultak a kilátásaink, a régióban így is sereghatók vagyunk. Részletek >>

A szervezet mostani gazdasági kitekintésében idén 0,5 százalékos növekedésre számít az eddig várt 0,1 százalékos zsugorodás helyett, míg a jövő évre vonatkozó gazdaságnövekedési becslését 1,2 százalékról 1,3 százalékra növelte Magyarország esetében.

Az OECD arra figyelmeztetett, hogy további jegybanki kamatcsökkentés a forint árfolyamgyengülésének a kockázatával járhat. Ugyanígy veszélyként értékelte a szervezet a jegybanki hitelprogramot, amelynek keretében az MNB nulla százalékos kamattal folyósít pénzforrást a pénzintézeteknek, hogy élénkítse a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtott hitelezést. A programra felhasználható források összegét egyébként pont ma emelte meg a jegybank, ahogy arról a Privátbankár is beszámolt.

Európának nem sok jót jósolnak

A szervezet az eddigieknél nagyobb idei gazdasági zsugorodást vár az euróövezetben. Előrejelzését 0,6 százalékos gazdasági visszaesésre változtatta a hat hónappal korábban várt 0,1 százalék csökkenésről. A szervezet az euróövezet jövő évi gazdasági teljesítményére vonatkozó becslését 1,3 százalék növekedésről 1,1 százalékra rontotta.

Az OECD Németország esetében az idén 0,4 százalékos gazdaságnövekedéssel számolt a hat hónappal korábban várt 0,6 százalék helyett, jövőre pedig 1,9 százalékkal nőhet a GDP, ami megegyezik a novemberi becsléssel.

Várakozásaik szerint az amerikai gazdaság jobban teljesít az idén is az euróövezetnél. Az amerikai hazai össztermék (GDP) bővülését 1,9 százalékra várja idén az eddig becsül 2 százalék helyett, a jövő évi becslésen nem változtatott, 2,8 százalék maradt.

Globális gazdaságnövekedési előrejelzésüket 3,4 százalékról 3,1 százalékra rontotta, a jövő évit pedig 4,2 százalékról 4 százalékra fogta vissza az OECD.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG