3p

A Coca-Cola HBC Magyarország több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait dunaharaszti gyártóbázisán.

A Coca-Cola sajtótájékoztatóján Békefi László ügyvezető igazgató azt mondta: a gyárba mesterséges intelligenciával működtetett robotokat telepítettek, a robot picking elnevezésű fejlesztéssel a gyártósorról érkező termékek összekészítését, raklapokra helyezését és fóliázását végzi. A folyamatot három önműködő robotkarral, targoncákkal és kisebb járművekkel, úgynevezett sharkokkal hajtják végre önállóan.

A folyamatos innovációkkal a vállalat célja, hogy Magyarországon jöhessen létre a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártóbázisa - tette hozzá.

Ismertette: a logisztikában érintett folyamat egy része a munkavállalóktól elzárt 1000 négyzetméteres területen valósul meg. A technológia a cég 20 legnépszerűbb termékét hiba nélkül képes kezelni, a három robotkar az embernél több mint kétszeres sebességgel dolgozik. A robotok a dunaharaszti raktárban óránként hat raklap összeállítására képesek, a nap 20 órájában.

A robotok a raktárban megforduló évi több mint 700 millió liter késztermék speciális válogatási és csomagolási feladatainak 15 százalékát vállalják át a tervek szerint. Az ügyvezető igazgató közölte: az emberi és a robot erőforrások szimbiózisával jelenleg 15 százalékos hatékonyságnövelést értek el.

A magyarországi beruházásaik értéke a cég működése óta eltelt 26 évben több mint 125 milliárd forint volt, 2 gyártóbázist és 8 logisztikai központot építettek fel.

Vincze Judit országos logisztikai igazgató közölte: Dunaharasztiból 17 országba exportálnak, 100 féle terméket gyártanak 500 féle kiszerelésben. A cégnek 8 telephelye van Magyarországon, ezek közül a dunaharaszti a legnagyobb, 65 ezer négyzetméter. Itt 42 ezer raklapot tudnak tárolni, ami 28,4 millió liter készterméknek felel meg. Saját flottájuk nincs, mintegy 50 alvállalkozóval dolgoznak. A raktári-logisztikai részlegen belül 140 dolgozójuk van, szezonálisan közel 200 külsős kollégát foglalkoztatnak - mondta.

Horváth Tibor, országos raktározási vezető arról beszélt, hogy a fejlesztés nem csak az országban és a hazai élelmiszeriparban számít egyedülállónak, ezidáig a csoporton belül ez az egyetlen, ahol bevezették a robotizált technológiát. A beruházás 2021 januárban indult, idén januárban telepítették a robotokat, és tavasszal érték el a maximális kapacitást, óránként 450 rekesz mozgatását.

Kitért arra is, hogy a vevőkiszolgálásban 10 százalékos hatékonyságnövelést hozott egy másik, 21 millió forint értékű fejlesztés. Ebben az okosszemüvegek segítségével a raktári munkatársak hangvezérelt utasításoknak megfelelően végzik a vevőrendelések összekészítését.

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. több mint ezer dolgozót foglalkoztat, közvetve 13 ezer embernek biztosít munkát. Az árbevétele tavaly 127 milliárd forint volt a nyilvános cégadatok szerint az előző évi 115 milliárd forint után. Az adózott nyereség 6,1 milliárd forintra nőtt 2021-ben, míg 2020-ban közel 5 milliárd forint volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG