3p

Szokatlanul forró helyzetbe kerülhet a magyar miniszterelnök az Európai Parlamentben. Hogyan foga ő és az épület bírni?

Szokásos vasárnapi nyílt levelében Ujhelyi István egykori EP-képviselő arról ír, miként is alakulhat Orbán Viktor jövő heti szereplése az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

"Nem is tudom, hogy mire kell majd jobban figyelnie Orbán Viktornak a jövő heti strasbourgi plenáris ülésen: a lába alatt egyre forrósodó talajra, vagy az ülésterem plafonjára, hogy nehogy rászakadjon majd, amikor a valósághajlított állításait sorolja az ülésteremben"

- írja Ujhelyi, aki szerint a miniszterelnöknek olyan közegben kell majd helyt állnia, amelytől igencsak elszokott az utóbbi időben. A volt EP-képviselő szerint Orbánnak a magyar uniós elnökség programjának ismertetése nem fog gondot okozni,

"a szóvirágokban ugyanis eddig sem volt rossz, sokkal inkább az utána érkező kommentárok és kérdések hozhatják szokatlanul kényelmetlen helyzetbe, amelyeket most muszáj lesz legalább részben megválaszolnia, de állnia legalábbis mindenképpen. Ez most nem az a helyzet, amikor a köztévé külső munkatársaként is funkcionáló sajtófőnöke saját testével védi meg a miniszterelnököt a kényelmetlen kérdésektől, és nem lesz ott egy agilis TEK-es őrmester sem, aki ingujj-feltűrve hessegeti majd el a karcos mondatokkal érkező EP-képviselőket. Itt most kevés lesz, hogy 'ember, most jövök a templomból'."

Ujhelyi azonban arra is felhívja a magyar (ellenzéki) közvélemény figyelmét, hogy azért nem kell arra számítani, hogy az EP-képviselők két vállra fektetnék Orbán Viktort.

"Tapasztalatból tudom, hogy a többi tagállam EP-képviselőinek - inkább többsége - ilyen helyzetekben a tűpontos és fájó találatokat jelentő felkérdezés helyett sok esetben sajnos inkább csak félinformációkat, vagy eltúlzott-felfújt ügyeket puffogtatnak a magyar kormányfőnek, amit Orbán – ezt a képességét el kell ismerni – rutinból meg fog oldani és le fog seperni. Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen strasbourgi vitában Orbánt azért nehéz érdemben elszámoltatni, mert a kétperces kommentárokat jelentő körülmények ezt sem segítik; nincs olyan valódi vitahelyzet, amiben tizenöt évnyi uralom bűnei kapcsán beismerő vallomásra lehessen késztetni bárkit"

- írja, de hozzáteszi, hogy Orbánnak

"soha ilyen kiélezett és számonkérő európai közeggel még nem kellett szembenéznie Strasbourgban".

Levele végén a volt EP-képviselő azt emeli ki, hogy ha nem a "nettó provokáció" lett volna a szándék, akkor a magyar uniós elnökség valóban európai és magyar szempontból is fontos témákat tehetett volna az asztalra, illetve arra is esélyt kapott volna a magyar vezetés, hogy megmutassa a "szebbik arcát" az európai közösségnek.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG