2p

Az Európából Kínába szállított szeszesitaltermékek, például pálinkafélék, mondjuk a francia konyak lehet az első európai áldozata a kínai elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámra adott pekingi válasznak.

A francia konyakok gyártóit erősen aggasztja, hogy a kínai hatóságok milyen végeredményre jutnak abban az eljárásukban, amelyben a termékük előállítását segítő állami támogatásokat vizsgálják – írta a Reuters.

Célkeresztben a konyak?
Célkeresztben a konyak?
Fotó: Pixabay

A pekingi versenyhatóság 2024 januárjában indított monopóliumellenes eljárást válaszul arra, hogy az Európai Bizottság hasonló vizsgálatot kezdett a Kínában gyártott elektromos autókkal kapcsolatban. A bizottság június 12-én előállt azokkal a büntetővámokkal, amelyek bevezetését javasolja. Az új tarifák 17,4-től 38,1 százalékig terjednek a meglévő 10 százalékos autóimportvám felett. Ezek júliustól ideiglenesen érvénybe lépnek. Az EU állam- és kormányfői november elején döntenek a véglegesítésükről. Addig éles vita várható a fenntartásukról, éppen azért, mert az európai vállalatok válaszlépésektől tartanak.

A szeszesitalexporttal kapcsolatos kínai vizsgálat elsősorban a francia gyártókat érinti, mert szinte kizárólag Franciaországból szállítanak különféle konyakokat, pálinkákat Kínába, ami szép profitot hoz az eladóknak.

A Pernod Ricard, a Remy Cointreau árbevételének érezhető részét éri el az óriási ázsiai ország szeszesital-piacán. A Bureau National Interprofessional du Cognac szakmai szervezet vezetője, Florent Morillon fogalmazta meg az ikonikus francia pálinkafajtát készítők aggodalmait.

Emmanuel Macron, Franciaország államfője pekingi látogatása alkalmával májusban megköszönte kínai kollégájának, Hszi Csin-pingnek, hogy „megértően” kezelik a cognac importvámjával kapcsolatos kérdést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG