3p

Megjelent a Közlönyben három rendelet, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök írt alá, és a koronavírus-járvánnyal foglalkoznak. A postai kézbesítés szabályait könnyítik, a postások nem vesznek majd fel aláírásokat, csak adatot egyeztetnek – legalább másfél méterről.

A nemrég elfogadott, rendeleti kormányzást lehetővé tevő törvény alapján három rendelet jelent meg péntek este a Magyar Közlönyben. Az első a “veszélyhelyzet során egyes orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök beszerzésével összefüggő intézkedésekről” szól. A COVID-19 vírus elleni küzdelem elősegítése érdekében országos szintű orvostechnikai eszközigény, egyéni védőeszközök beszerzésénél a beszerzést lefolytató költségvetési szervet, állami tulajdonú gazdasági társaságot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) képviselőjének kell tekinteni. A kiadásokat az ÁEEK “közvetlen megfizetésével” egyenlítik ki.

A második rendelet a gyógyszerek igazgatási szolgáltatási díjával foglalkozik, különös tekintettel szintén a veszélyhelyzetre. A díj befizetését nem vizsgálják, ha tömeges megbetegedést okozó járvány kezeléséről van szó. Az Operatív Törzs feladatainak ellátásához a belügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere megismerheti és kezelheti a betegekre vonatkozó személyes adatokat.

Könnyítettek az alkoholbeszerzésen

Az egészségügyi szakképzésben, felsőoktatásban, szociális alapképzésben stb. részt vevő nagykorú diákokat “egészségügyi válsághelyzeti ellátási feladatokra” igénybe vehetik. A “biocid termék gyártásához szükséges alkohol” mint hatóanyag pedig bármely forrásból beszerezhető lesz.

Postaláda (Pixabay.com)
Postaláda (Pixabay.com)

A harmadik rendelet a postai szolgáltatások veszélyhelyzet során alkalmazandó eltérő szabályairól szól. A levélszekrény útján nem kézbesíthető küldeményeket a karanténként nyilvántartott címen a  postai szolgáltató nem kézbesíti, de a karanténnal nem érintett jogosult rendelkezésére tartja. Az őrzési idő leteltével pedig a kézbesíthetetlenségre vonatkozó szabályokat alkalmazza.

Másfél méterre távol marad a postás

A könyvelt postai küldeményeket az átvevőnek jogosultak “a személyes átadás mellőzésével” kézbesíteni. Az ajánlott levélküldeményt a levélszekrénybe helyezik, a kézbesítés tényét rögzítik, aláírást nem vesznek fel. A tértivevényes, illetve értéknyilvánítással feladott küldeményt, a hivatalos iratot és a csomagot továbbra is személyes kapcsolatfelvételt követően kézbesítik. De a postás a szükséges adatokat “lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartva egyezteti”, rögzíti, és aláírást az átvevőtől nem vesz fel.

A postaládába nem kézbesíthető küldeményeket a karanténra vonatkozó előírások megszűnését követően kísérlik meg kézbesíteni.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG