4p
A Magyar Nemzeti Bank elnöke is felszólalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A koronavírus hosszabb távú hatásai kiszámíthatatlanok, a gazdasági hatása több évig húzódik, míg az egészségügyi rövidebb lesz - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Gazdasági évnyitó 2020 gazdaságpolitikai fórumon kedden Budapesten.

Hozzátette: az erősebb magyar gazdaság erősebb immunrendszert jelent, sok uniós országhoz képest erősebb a gazdaság ellenálló képessége. Ezért is fontos az eddig elért eredmények megőrzése - mondta, jelezve: a koronavírus minden gazdasági területre hatással lesz. A jegybankelnök a fórumon a Sereghajtóból újra éllovas című előadásában kiemelte: Magyarország éllovas lett a régiójában, Európában, az elmúlt tíz évben sikeres válságkezeléssel, felzárkózási fordulattal. Emlékeztetett arra, hogy míg 2010-ben utolsó volt az ország az elért növekedésben a régióban, addig 2019-ben már első lett a GDP növekedésben. Az uniós fejlettségi átlaghoz képest 2019 végén a magyar már meghaladta lengyel és a görög fejlettséget, ami történelmi siker - húzta alá.

Minden egyensúlyi mutatóban - folyó fizetési mérleg, államháztartás, piaci egyensúly, munkaerőpiac - az ország fenntartható állapotot hozott létre.

Matolcsy György felhívta a figyelmet arra, hogy meg lehetne ismételni a 2018-as és a 2019-es gazdasági növekedést, a 3 százalékpontos többletet az Európai Unióhoz viszonyítva. Hozzátette: ezt 2030-ig folytatva az ország elérné az akkori EU fejlettségi átlagának 93,3 százalékát, ami elképesztő teljesítmény lenne. A 2 százalékos többlettel pedig 2030-ra az ország elérhetné az akkori uniós fejlettség 84 százalékát - jelezte.

Felidézte, hogy Magyarországon 2013 óta gyors bérfelzárkózás zajlik, és a háztartások pénzügyi vagyona a régióban a legmagasabb. A globális trendekkel szemben a vagyoni egyenlőtlenségek továbbra is mérsékeltek. Közben új motorokat indítottak be: a beruházási ráta az európai országok élmezőnyében van, az államadósság jelentősen csökkent, a régióban a legjobban, a devizaarány az államadósságon belül szintén a legjobban csökkent a régióban, ahogy a nettó külső adósság is - sorolta.

Rámutatott: Magyarország gazdasági összetettség alapján stabilan tartja helyét a világ 10 legjobb országa között. A világban is ritkának számítanak a hétéves felzárkózási periódusok - mondta, hozzátéve: az elmúlt 100 évben a magyar gazdaságtörténetben egyedül 2010 és 2019 között volt növekedés-felzárkózás az egyensúly megtartása mellett. Az eredményekhez kellett Orbán Viktor miniszterelnöknek az a bátor, nagy horderejű döntése, hogy "hazaküldte az IMF-et", brüsszeli béklyóban nem lehetett volna elérni ezeket az eredményeket - mondta. A magyar modell jól vizsgázott, annak továbbfejlesztésére van szükség Matolcsy György szerint. A magyar kkv-k termelékenységében érdemi potenciál van, jelentős javulást lehetne elérni az adóadminisztráció további könnyítésével - mondta.

Javaslata szerint a hitelpenetrációt meg kell duplázni, jelentős tartalék van ebben a 60 százalékos uniós szint felé, a mostani 32 százalékról. Egy százalékos hitelállomány bővülés negyedszázalékos GDP-növekedést jelent - sorolta.

A fenntartható növekedéshez a vállalatok tőkepiac felé fordulását kulcsfontosságúnak nevezte, ezért indították el a növekedési kötvényprogramot. A beruházási rátát, és a fogyasztás dinamikáját is meg kell őrizni a jegybankelnök szerint. A lakáspiacot továbbra is fontos növekedési tartaléknak nevezte, el kell érni, hogy évente 30 ezer új lakás épüljön. A munkaerőpiacon tartalékot jelentenek az alacsonyan képzettek, az ötven felettiek, és a fiatalok - mondta Matolcsy György.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG