4p
Nyílt háborúskodásba fordult a jegybankelnök és Varga Mihály vitája, a kompetenciák is megkérdőjeleződtek.
(Fotó: Kormany.hu)

Eddig sem ugrott el a feladat elől a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György, és a Pénzügyminisztérium irányítója, Varga Mihály, ha a másik szakmai kompetenciáját kellett megkérdőjelezni, de ma olyasmi történt, ami kivitte a napra kettejük vitáját, sőt, hadüzenetként értékelhető. Matolcsy György ledobta az atombombát - írja az mfor.hu.

Egy igen érdekes, tanulságos írást jelentetett meg ma a jegybank elnöke a növekedés.hu oldalon (ahol egyébként az MNB vezetői rendszerint publikálnak). Nem nagyon kell a sorok között olvasni, hogy összegezzük a lényeget: Varga Mihály pénzügyminiszter munkálkodása kártékony az országnak, nem szolgálja a kormány politikáját, a nemzet érdekeit.

Az írás előzménye, hogy a múlt heti közgazdasági vándorgyűlésen a pénzügyminiszter a jegybankéval nem mindenben egyező gazdaságpolitikai alapvetéseket fogalmazott meg. Ezek sorában beszélt arról, hogy véget ért a gazdasági "aranykor", továbbá arról is, hogy stabil árfolyamra volna szükség. Mint köztudott, az elmúlt hetekben komolyan gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, a kurzus történelmi mélyponton is járt. A jegybank azonban nem vetette be monetáris eszközeit, csak kommentálta az eseményeket, amelyből kiderült, hogy nincs ellenére a jelenlegi árfolyamszint.

Varga Mihály az előadásában azonban arra figyelmeztetett - árnyalva a mondandója lényegét -, hogy a gazdaságnak stabil árfolyamra van szüksége, mert az teremt kiszámítható környezetet. Ez jelen helyzetben egy üzenet volt a jegybanknak, hogy nem tesz meg mindent az árfolyam stabilizálása érdekében, hagyja a forint kurzusát ugrálni. (Arról nem beszélhetett a kormányzati pénzügypolitika irányítója, hogy a jegybanknak esetleg érdekében is áll, hogy minél gyengébb legyen a forint, de erről épp elég elemzés született már...)

Erre válaszul született meg Matolcsy György mai írása, amely egyértelmű válaszcsapásként értékelhető, sőt, Varga Mihály elköteleződését kérdőjelezi meg a kormányzati politika végrehajtása iránt.

Itt egy idézet, (az aranykor végéről) ami messze túlmutat azon, hogy a jegybank elnökének nézetkülönbsége van a pénzügyminiszterrel:

"Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek?"

Jól értjük-e, hogy Matolcsy szerint Varga nem a kormányzati politika megvalósításán munkálkodik? Mert ha igen, akkor a jegybankelnök tulajdonképpen azt állítja, a jelenlegi pénzügyminiszterrel nem lehet folytatni ezt a munkát. Ami nagyon meredek állítás, és a mód, ahogy kivitte a napra ezt a vitát, egészen egyedülálló.

Íme egy másik idézet, az árfolyammal kapcsolatban, ami szintén keményre sikeredett:

"A harmadik miniszteri állítás azonban ezeken is túltesz, ez már valami más. Miniszterünk szerint a forint árfolyamának stabilnak kell lennie. Mi lenne a miniszter szerint a stabil árfolyam: 330/320/310 vagy 300 forint/euró, esetleg 240 forint/euró, mint 2008 tavaszán? Ha van a miniszternek árfolyamcélja, akkor az elmúlt években is bizonyára volt: akkor miért nem érte el? Nem akarta, nem tudta, esetleg csak mondta, de nem csinálta?"

Ez esetben pedig a kompetencia lett kétségbe vonva, ezen a szinten szintén unikális módon. A vita színvonala - pontosabban színvonaltalansága - ismét rámutat a két szereplő kibékíthetetlen véleménykülönbségére. Az nem újdonság, hogy sok kérdésben nagyon mást gondolnak, az viszont már az, hogy az online médiában kezdik el torpedózni - pontosabban az egyik kezdi el - a másikat.

Fontos nap ez a magyar gazdaságtörténetben, Simor András elnöksége idején tapasztalt düh gerjedt fel a két kulcsfontosságú poszt betöltője között, csak most elvileg azonos oldalon állók között vált tapinthatóvá a feszültség. Ezt pedig nem szokták szeretni a piacok. Orbán Viktoron a sor, hogy békítsen vagy változtasson.

Baka F. Zoltán jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG