3p

Nem elégséges a teljes sikerhez az eddig követetett modell a jegybankelnök legújabb írása szerint, az évtized kulcsa pedig az infláció elleni sikeres fellépés lehet.

Matolcsy György az MNB honlapján tett közzé egy újabb írást. Ebben arról beszél, hogy A 2020-as évtized magyar kihívásai között dobogós helyen szerepel a gazdasági felzárkózás folytatása. "Ehhez a hazai megtakarítások, az FDI és az EU források mellett szükség lesz az MNB célzott hitelprogramjaira is. Ezek akkor nyílhatnak meg újra, ha a jegybank és a kormány együtt legyőzi az inflációt. Ez utóbbihoz pedig a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania" - szögezi le.

Majd rátér arra, hogy a felzárkózás sikerei ellenére nem örülhetünk maradéktalanul, ugyanis lehettek volna jobbak az eredmények, " az eddig követett felzárkózási modellünk nem elégséges a teljes sikerhez".

Infláció elleni fellépés

"Mostani évtizedünk hasonlíthat az 1970-es évekre, amikor a megugró infláció, a magas költségvetési hiányok, az elfutó államadósságok, a külső hitelfelvételek és a hibás állami politikák sok ország esetében – így Magyarországon is – elrontották az évtizedet, majd az 1980-as évtizedre is árnyékot vetettek. Érdemes ezért világosan látnunk, hogy a 2020-as évek elején lehet megnyerni vagy elveszíteni a mostani és a következő évtizedet, ahogy az 50 évvel ezelőtt történt" - hívja fel a figyelmet a jegybankelnök.

Az évtized sikerének vagy kudarcának kulcsa tehát az infláció megfékezése szerinte, ettől függ az ország felzárkózási képessége is, hiszen a romló adatokra adott kormányzati válaszok bezárhatják a felzárkózás lehetőségét.

Fenntarthatóság

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a költségvetésnek a korábbi évtizedhez képest nagyságrendileg nagyobb lesz a kamatkiadása, miközben a jegybanki veszteségeket is térítenie kell. Véget ért az a kényelmes helyzet, hogy az MNB által végrehajtott alapkamatcsökkentések révén a költségvetés a 2012-es kamatfordulat után évente sok százmilliárd forint kamatkiadást takarított meg."

Ez pedig veszteségbe fordítja a jegybank korábbi nyereségét, "ami évi több százmilliárd forinttal is növelheti a költségvetés kiadásait".

Versenyképességi fordulat

Matolcsy azzal zárja írását, hogy az országnak gyorsan előre kell lépnie termelékenység és versenyképesség terén. "Világosan látnunk kell, hogy csak akkor kerülhetjük el a 1970-es és 1980-as évtizedek kudarcait, ha most a piacgazdasági rendszeren belül váltunk át egy hatékonyabb modellre."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG