2p

A parlamentben szólalt fel Matolcsy György: szerinte már a háború előtt rossz pályára állította a kormány a magyar gazdaságot. Az árstopokat is tovább ostorozta a jegybankelnök.

A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, "eleresztette az egyensúlyt", és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentését ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.

Az MTI beszámolója szerint a jegybankelnök azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat. "Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben" - mondta Matolcsy György.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy korábbi beszéde közben. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy korábbi beszéde közben. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható - értékelt.

Matolcsy György szerint csapdahelyzetet okoz a kamatkiadások növekedése, a költségvetési hiányt nem lett volna szabad elereszteni. A lengyel kormány munkáját jobbnak látja a magyarnál, és meg kell vizsgálni, hogy miért hagynak le minket sorra más országok, miért vagyunk az utolsó 5-ben az unióban.

Azt kérte a kormánytól, hogy segítse a jegybankot az infláció elleni harcban - az árstopokról viszont továbbra is azt mondja, hogy rontanak a helyzeten. Szerinte már a háborút megelőzően is volt egy negatív gazdaságpolitikai fordulat, a kormány nem hallgatta meg a jegybank javaslatait. 

Matolcsy György szerint a kritikákat nem sértődöttségből, frusztráltságból fogalmazta meg, vagy azért, mert összeveszett volna a miniszterelnökkel - hanem elvi ellentét van a jegybank és a kormány között.

Érdekesség, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter épp egy ma megjelent interjúban tért ki az MNB-vel kapcsolatos nézetkülönbségekre. Azt mondta, egy csapatban játszanak, amelyik növekedést és stabilitást akar. " Az MNB önálló, független intézmény, sok mindenről van véleménye. Érdemes azonban azt is mérlegelni, hogy a vélemény sokszor egy olyan kommunikációs térbe érkezik, amely a különbségeket szereti felnagyítani" - fogalmazott Varga Mihály a laptársunk, az Mfor.hu által is szemlézett interjúban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG