3p
A jegybankelnök nem megy el meghallgatására, amelyet a költségvetési bizottság hívott össze.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (Kép forrása: MTI Fotó, Kovács Tamás)

A jegybank elnöke a törvény szerint az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számol be munkájáról, ezért Matolcsy György nem megy el a költségvetési bizottság szerdai ülésére, amelyen a bizottság elnöke kezdeményezte a jegybankelnök meghallgatását - közölte az MNB.

Politikai okból

A jegybank szerint az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, Varju László a jegybanktörvény ismerete nélkül, kizárólag politikai haszonszerzés céljából kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását, miközben a jegybanktörvény egyértelműen kimondja, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.

Bezzeg a román lejt nem ütik annyira, mint a forintot >>>>

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a jegybanktörvény értelmében az MNB elnöke rendszeresen beszámol az Országgyűlés plenáris ülésén, valamint minden esetben eleget tesz a gazdasági bizottság üléseire szóló meghívásnak.

Az elfogadásra váró jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a stabilitási törvény értelmében a Költségvetési Tanács elnöke jogosult beszámolni a költségvetési bizottság előtt. 

Mire készül a jegybank? Szerdán nem derül ki

A bizottság szerdai ülésére szóló meghívóban a testület ülésének első napirendi pontjaként szerepel a jegybankelnök tájékoztatója a forint tartós gyengüléséről, ennek költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank ezzel kapcsolatos terveiről.

A hétfő reggel nyitáskor volt egy kis pánik, amikor új mélységet nézett meg a forint árfolyama 330,60 körül az euróhoz képest, de aztán visszatért 329,60-ra. Részletek >>>>

EUR/HUF alakulása.
Friss árfolyamok >>>>

Válasz Kovács Zoltánnak

Kovács Zoltán kormányszóvivő múlt héten arról beszélt, hogy spekuláció miatt gyengülhet a forint, majd finoman az MNB-re tolta a helyzet megoldását. Az üzenetre akkor reagált a jegybank: nincs árfolyamcéljuk, a törvényben leírt feladatuk az inflációs folyamatok felügyelete és alakítása.

Az MNB közleménye akkor úgy fogalmazott: törvényi mandátumának megfelelően a Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. "Álláspontját a Monetáris Tanács a múlt héten ismertette közleményében és a hozzá kapcsolódó inflációs jelentésben. Az MNB elnöke a Költségvetési Tanács tagjaként folyamatosan tájékoztatja a kormányt a makrogazdasági környezetről és annak változásairól. Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG