3p
Muszlim egyházi adó, úgynevezett mecsetadó bevezetését sürgetik német kormánypárti politikusok a muszlim közösségek külföldi befolyásolásának visszaszorítására - ha saját híveik tartják el őket, nem lesznek rászorulva külföldi államok támogatására.
Modern mecset Berlinben (Wikimedia Commons)

Ha a hívek tartanák el őket, az tisztább lenne

A keresztény egyházak tagjaitól az állam által beszedett egyházi adóhoz hasonló mecsetadó fontos lépés lenne ahhoz, hogy "az iszlám Németországban kivonja magát a külföldi befolyás alól és megerősödjék belföldi orientációja" - mondta a Die Welt című lap csütörtöki összeállításában Thorsten Frei, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője.

Hangsúlyozta, hogy a mecsetadó bevezetésének nincsenek alapvető jogi akadályai, és az adóbevétel révén a németországi muszlim közösségek önállóan, külső segítség nélkül finanszírozhatnák tevékenységüket.

Michael Frieser, a Bundestag jogi bizottságának egy CSU-s tagja hozzátette, hogy a mecsetadó nagyobb átláthatóságot teremtene a muszlim közösségek pénzügyeiben és erősítené függetlenségüket

Kisebb lenne a radikalizálódás esélye

A CDU/CSU koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről megfontolásra érdemesnek nevezték az elképzelést. Burkhard Lischka, az SPD-frakció egyik vezető jogi szakpolitikusa hangsúlyozta, hogy a külföldi finanszírozástól való függetlenség megteremtése a radikalizálódás veszélyét is csökkentené.

Azonban a mecsetadó bevezetéséhez hosszú lenne az út, és a Bundestag csak a tartományokkal együtt tudna végigmenni rajta, mert az egyházi adó szabályozása a tartományok hatáskörébe tartozik - mondta a politikus.

6 százalék lehet a muszlimok aránya

A Die Welt összeállításában kiemelték: az egyházi adó németországi szabályozásának alapja, hogy a kedvezményezett egyház úgynevezett közjogi szervezet - közérdekű tevékenységet végző, jogi személyiséggel rendelkező intézmény -, a muszlim közösségeknek viszont nincsen olyan szervezetük, amely megfelel ennek a feltételnek.

A 82,9 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. A 2015-ben felerősödött menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban, arányuk így 6-7 százalék körül lehet.

Három évvel a Willkommenskultur meghirdetése után a németek csaknem fele gondolja azt, hogy muszlim menekülteket és migránsokat egyáltalán nem szabad az országba engedni. Az együttélést nem segíti, hogy az alsó-szászországi muszlim diákok harmada az iszlámért szívesen az életét adná. Korábbi összeállításunk >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG