1p
Az elemzői várakozásoknál ugyan kisebb mértékben csökkentek a fogyasztói árak márciusban, de a szakértők szerint a nyár végéig még fennmaradhat a negatív infláció.

Ez egyébként azt is jelenti, hogy a jegybank tovább csökkentheti az alapkamatot.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kiemelte, hogy elsősorban az üzemanyagok drágulása miatt lassult a fogyasztói árak mérséklődési üteme márciusban.

Várakozása szerint a nyár végéig továbbra is negatív tartományban lehet az infláció, amely várhatóan augusztusban fordul át emelkedésbe.

Az elemző decemberben már 2 százalék fölötti az év/éves mutatóra számít, az éves átlagos inflációt pedig 0,1 százalékra várja.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az adatokat értékelve elmondta, hogy a maginfláció 1 százalék maradt, ami továbbra is tükrözi az inflációs nyomás hiányát.

A szakértő szerint augusztusig folytatódhat a defláció, azonban ennek mértéke fokozatosan enyhülhet. Mivel az infláció az inflációs célkitűzést feltehetően nem éri el belátható időn belül, így a jegybank tovább csökkentheti, majd a jövő év végéig alacsony szinten tarthatja az alapkamatot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Sulyok Tamás a rekordmagas választási részvételről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:31
Egyúttal azt is közölte, hogy rendben lezajlottak az országgyűlési választások.
Makro / Külgazdaság A 21 Kutatóközpont szerint nem lesz meg a Tisza-kétharmad
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:18
Igaz, nagyon közel lesznek hozzá. A Mi Hazánk eredményén sok múlik.
Makro / Külgazdaság Íme Závecz Tiborék legfrissebb felmérése
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:15
Legfrissebb, ropogós adatok. 
Makro / Külgazdaság Kétharmad kell az Orbán-rezsim teljes leváltásához?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:10
A jelenlegi alaptörvény 38 sarkalatos törvényt nevesít.
Makro / Külgazdaság Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:05
Megérkeztek a fél 7-es adatok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor hatodszor vagy Magyar Péter először? Kövesse velünk az eredményeket!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:00
A Privátbankár esti élő közvetítése a 2026-os országgyűlési választásokról.
Makro / Külgazdaság Egyre nő a Magyar Péterre fogadók száma a Polymarketen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:57
Egyre nagyobb a különbség a Polymarketen, ahol Magyar Péter és Orbán Viktor győzelmére fogadnak.
Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG