3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Továbbra is 5 százalékot meghaladó mértékben növekszik a magyar gazdaság. Az első negyedév teljesítménye az elmúlt évek legjobb évkezdésének számít.
Nisida Kei, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója, Murao Oszamu, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Szato Kuni japán nagykövet elhelyezi a japán anyacégű, akkumulátorok gyártásával foglalkozó GS Yuasa Magyarország Kft. gyárának alapkövét Miskolc déli ipari parkjában 2018. március 28-án. Forrás: MTI/Vajda János

A magyar gazdaság 2019 első negyedévében szezonálisan és naptárhatással igazítottan 5,2 százalékkal bővült a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint. Ezzel immár harmadik egymást követő negyedévben éri el és haladja meg a bővülés mértéke az 5 százalékot. Ha pedig a magyar gazdaság évkezdéseit nézzük, akkor az elmúlt évek legjobb teljesítménye a mostani: 2016-ban 1,4, 2017-ben 4,1, tavaly pedig 4,9 százalékos növekedéssel indította az évek a magyar GDP. A nyers adat szerint egyébként 5,3 százalékos volt a növekedés mértéke.

2018 utolsó negyedévéhez viszonyítva 1,5 százalékkal növekedett a gazdaság, ami a kilencedik egymást követő negyedév 1 százalékot meghaladó bővüléssel.

A KSH jelentése szerint a látványos növekedéshez több ágazat is hozzájárult, főként az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások teljesítményének köszönhető a mostani adat.

Hogy ez mennyit ér Európában, az majd 11-kor fog kiderülni, amikor az Eurostat közzéteszi a tagállamokra vonatkozó statisztikáját, de ilyen mértékű bővüléssel jó eséllyel a közösség élvonalába tartozik majd Magyarország.

Varga Mihály, pénzügyminiszter szerint a tavalyi öt százalékos GDP-bővülést követően az idei első negyedéves adat egyértelmű jelzése annak, hogy a lendületes növekedés az év egészében fennmaradhat. A tárcavezető elmondta: a kétezres évekkel ellentétben a gazdaság kiemelkedő teljesítménye stabil és kiegyensúlyozott, amely mögött nem külső eladósodás és magas költségvetési hiány áll. Míg az Európai Unió átlagos növekedése az első negyedévben 1,5 százalék lehet, a magyar gazdasági bővülés ennek mintegy 3,5-szerese, amellyel – a rendelkezésre álló adatok alapján – első helyen vagyunk a tagállami rangsorban.

A foglalkoztatottak száma ma már közel 4,5 millió, miközben a 3,6 százalékos munkanélküliség a legalacsonyabb a rendszerváltás óta. Ezzel párhuzamosan a hatéves bérmegállapodás eredményeként kétszámjegyű bérnövekedés valósul meg, amely érdemben járul hozzá a lakossági fogyasztás emelkedéséhez, a szolgáltatói szektor erősödéséhez – ismertette a pénzügyminiszter. A gazdaságpolitika iránti bizalmat jelzi, hogy a vállalatok egyre több beruházást valósítanak meg, amely megmutatkozik az ipar és az áruexport növekvő teljesítményében. A kormány számos intézkedése közül az uniós fejlesztési források elosztása, illetve az otthonteremtési program szerepe emelhető ki, melyek nyomán az építőipari termelés 48,2 százalékkal, a lakásépítések száma pedig 8 százalékkal emelkedett az első negyedévben – mutatott rá Varga Mihály.

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedése továbbra is fenntartható pályán, az uniós átlagot meghaladó mértékű maradjon – emelte ki a tárcavezető. Varga Mihály hozzátette: 2010 óta összességében 28,6 százalékkal bővült a magyar GDP, amely az előttünk álló negyedévek tekintetében még tovább fog emelkedni. Az esetleges jövőbeli külső kockázatokra tekintettel a költségvetési tervezés középpontjában a családok támogatása mellett a gazdaságvédelmi intézkedések állnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG