2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Közzétették a jogállamisági jelentést.

Az új kormány intenzív reformokat indított a jogállamiság helyreállítása érdekében – hangsúlyozta a brüsszeli testület pénteken közzétett, az idei évre vonatkozó jogállamisági jelentésében.

A dokumentum kiemeli, hogy a helyreállítási és rezilienciaépítési terv, valamint az általános feltételességi mechanizmus keretében folytatott párbeszéd nyomán több jogszabályi reform is előrehaladt. Emellett további alkotmánymódosítások előkészítése zajlik az igazságszolgáltatás, a korrupcióellenes intézményrendszer, valamint a fékek és ellensúlyok rendszeréhez kapcsolódó intézményi kérdések terén.

Vannak hiányosságok

Ahogy arról reggeli cikkünkben írtunk, ugyanakkor a Politico megszerezte az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentésének tervezetét, amelyben Magyarországgal kiemelten foglalkoznak.

Ebből kiderült, a bizottság úgy látja, hogy több területen sem történt előrelépés Magyarországon a kormányváltás után sem. Nem javult az átláthatóság az alsóbb fokú bíróságok ügyelosztásának tekintetében, és nem történt érdemi változás abban sem, hogy a bírák, ügyészek és bírósági dolgozók béremelését kiszámítható, strukturált módon hajtsák végre.

A jelentés azt is kifogásolja, hogy nem született új szabályozás a lobbitevékenységre, és nem szigorították a közszféra és a magánszektor közti átjárás szabályozását sem. A bizottság további igazságügyi és korrupcióellenes reformokat vár el a magyar kormánytól.

Több országot is megrótt az EU

További intézkedésekre van szükség a korrupciót megelőző keretrendszerek erősítéséhez, például a lobbitevékenységgel és az összeférhetetlenséggel kapcsolatosan, valamint a korrupciós ügyek hatékony kivizsgálásához, büntetőeljárás alá vonásához és a jogerős ítéletek meghozatalához – hangsúlyozta Henna Virkkunen szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos Brüsszelben pénteken.

A finn biztos az Európai Bizottság úgynevezett országspecifikus ajánlásokat is tartalmazó – immár hetedik – jogállamisági jelentésének bemutatásakor közölte: az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése, a bírák kinevezésére és a fegyelmi eljárásokra vonatkozó további biztosítékok életbe léptetése, valamint az ügyészségek autonómiájának megerősítését célzó reform egyes tagállamokban a vártnál lassabb ütemben haladt az elmúlt évben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG