3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Állítólag izraeli légicsapás ölte meg őket.

A Hamász palesztin iszlamista szervezet nyilvánosságra hozott hétfőn egy videofelvételt, amelyen bejelentették két olyan izraeli túszuk halálát, amelyet a szervezet fegyveres szárnyának állítása szerint izraeli légicsapások okoztak a Gázai övezetben.

A felvételen látható volt két férfi holtteste és egy fiatal női túsz is, aki láthatóan kényszer alatt megerősítette, hogy két társa meghalt.

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője erre reagálva azt mondta: az egyik túsz bizonyosan nem az izraeli csapások következtében halt meg. Név szerint azonosítva az egyik áldozatot azt hangsúlyozta, hogy az ő esetéről a Hamász hazudik, mert az izraeli hadsereg nem támad olyan helyeket az övezetben, amelyekről tudják, hogy ott izraeli túszokat tarthatnak fogva.

A Palesztin Hatóság irányítása alatt álló egészségügyi minisztérium közölte, hogy három palesztin életét vesztette hétfőn Ciszjordániában izraeli katonákkal történt összecsapásokban. Az egyik összecsapás Hebron déli részén történt, szemtanúk szerint ott két, 20 év körüli férfival végzett az izraeli hadsereg egy rajtaütés során. Kilenc ember megsebesült ott, közülük négynek az állapota válságos.

A tárca közlése szerint a Ciszjordánia északi részén levő Tulkaremben is megöltek egy palesztint az izraeli katonák.

Ciszjordánia második legnagyobb városában, Nábluszban az izraeli hadsereg biztonsági műveletet hajtott végre az Al-Nadzsa Egyetemen, és hétfőre virradóra több diákot őrizetbe vettek. A hadsereg közlése szerint a Hamász kilenc olyan tagja után kutattak, akik az egyetem területén próbáltak elrejtőzni.

A Hamász hétfőn bejelentette azt is, hogy 24 ezer fölé emelkedett a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva halálos áldozatainak száma.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn azt mondta, "mivel palesztinok élnek a Gázai övezetben, palesztinok is fogják kormányozni" a területet. Hozzátette, hogy a leendő kormánynak a Gázai övezetből kell kikerülnie, de ez már nem fenyegetheti Izraelt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 1,5 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy kielégítsék a humanitárius válságok sújtotta területeken élő több millió ember egészségügyi szükségleteit világszerte. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz WHO-főigazgató hétfőn azt mondta, mintegy 87 millió emberhez igyekeznek életmentő szolgáltatásokat eljuttatni ebben az évben, de világszerte összesen 166 millió ember szorul segítségre.

A főigazgató kiemelte: a legsúlyosabb egészségügyi vészhelyzet a megszállt palesztin területeken, elsősorban a Gázai övezetben áll fenn, ott nagyjából 219 millió dollárt kellene fordítani a következő 3-6 hónapban a legnagyobb szükséget szenvedők megsegítésére.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG