6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kína nem akar kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, ugyanakkor nem is riad vissza tőle - írja vasárnap közzétett hivatalos állásfoglalásában a kínai kormány. Szerintük a viszály alapjául szolgáló amerikai számok egyáltalán nem stimmelnek, a tárgyalásokon gyakorlatilag össze-vissza hazudoznak az amerikaiak, egyébként pedig eszük ágában sincs ritkaföldfémeket exportálni, ha ez így megy tovább.
A vasárnap bemutatott fehér könyv. Fotó: EPA/Wu Hong

Az ügyről kiadott, úgynevezett fehér könyvben a kormányzat rámutat: a két ország kereskedelmi konfliktusának elmérgesedése az amerikai fél közelmúltbeli lépéseinek következménye. "2017-es beiktatása óta az új amerikai vezetés pótvámok és egyéb büntető intézkedések bevezetésével fenyegeti legnagyobb kereskedelmi partnereit" - fogalmaznak, hozzátéve: az Egyesült Államok által 2018 márciusától egyoldalúan kezdeményezett gazdasági és kereskedelmi összetűzésre válaszul Kína kénytelen volt szigorú intézkedéseket hozni, hogy megvédje országa és népe érdekeit.

A kínaiak szerint teljesen rosszul számolnak Trumpék

A kínai kormány állásfoglalása szerint a kereskedelmi súrlódások hátterében számos, az Egyesült Államok részéről eltúlzott, illetve helytelenül értelmezett adat, valamint alaptalan vádaskodás áll.

Mi az a fehér könyv?

A fehér könyv (angolul white paper) olyan kiadvány, amely egy szervezet/mozgalom/párt stb. hivatalosnak tekinthető véleményét fogalmazza meg valamely témáról. A név valószínűleg arra utal, hogy az ilyen jellegű kiadvány egykor egyszerű, általában illusztrációktól mentes, fehér színű borítóval jelent meg. A mai online dokumentumok is gyakran viselik ezt a nevet illetve címükben is gyakran szerepel - foglalja össze a Wikipedia.

A hivatalos kínai állásfoglalást tartalmazó fehér könyvet Vang Suo-ven kínai kereskedelmi miniszterhelyettes és Kuo Vej-min, a kínai Államtanács információs osztályának miniszterhelyettese ismertette vasárnap megtartott pekingi sajtótájékoztatóján.

A fehér könyvet egy nappal azt követően adták ki, hogy szombaton életbe léptek arra a több ezer amerikai importcikkre kivetett pótvámok, melyeket a kínai kormányzat május 13-án jelentett be az amerikai pótvámokra való válaszlépésként.

Vang Suo-ven a Donald Trump amerikai elnök által gyakran kifogásolt kereskedelmi deficit kapcsán például aláhúzta: az amerikai és a kínai kereskedelmi minisztériumok közös felméréséből kiderült, hogy az amerikai fél jelentősen túlbecsüli a Kínával szembeni kereskedelmi deficitet, mely a valóságban 153,6 milliárd dollárra tehető, szemben az amerikai tisztviselők által gyakran említett 410 milliárd dollárral. Vang hozzátette: Kína kereskedelmi többletének számottevő részét ráadásul a feldolgozó ipar teszi ki, mely közvetve külföldi beszállítóknak is profitot termel, de ugyanígy részesülnek belőle a Kínában működő külföldi vállalatok is.

Kína úgy érzi, nem lopják a szellemi tulajdont - legalábbis egy ideje biztosan

A dokumentum kategorikusan elutasítja a szellemi tulajdon lopásának vádját, melyet Washington rendszeresen említ Kína kapcsán. A fehér könyv azzal érvel, hogy Kína teljes mértékben elkötelezett a szellemi tulajdon védelme mellett, melynek érdekében a jelenleg érvényes nemzetközi szabályozásnak megfelelő jogi keretet állított fel.

Ez nagyban hozzájárult ahhoz - emelik ki, - hogy az emberek köztudatában és az üzleti szférában is javult a szellemi tulajdon fontosságának megítélése, ami tetten érhető egyrészt abban, hogy jelentős mértékben nőtt a külföldi jogbirtokosoknak kifizetett szerzői jogdíjak összege, másrészt pedig abban, hogy éles emelkedés tapasztalható a Kínában benyújtott szabadalmi kérelmek számában.

Saját magát is tökön szúrja Amerika

Arra is kitérnek, hogy az amerikai pótvámok, bár Kínát célozzák, de számos más piaci résztvevőnek is károkat okoznak, ráadásul az Egyesült Államok számára sem előnyösek. Rámutatnak: a büntetővámok miatt jelentősen emelkedtek az amerikai cégek gyártási költségei. "Számos amerikai gyártó támaszkodik kínai nyersanyagokra és közbenső termékekre. Mivel rövidtávon nehéz lenne megfelelő új beszállítókat találniuk, ezeknek a gyártóknak viselniük kell a pótvámok miatt emelkedő költségeket."

A dokumentumkötet emellett zömében amerikai hivatalos statisztikák és felmérések adatait bemutatva vezeti le, hogy mekkora anyagi kárt okoznak a pótvámok az Egyesült Államok számára. Egy Trade Partnership nevű amerikai agytröszt februárban közzétett felmérésére hivatkozva például rámutatnak: amennyiben Washington minden kínai importcikkre bevezeti a 25 százalékos pótvámot - melynek előkészítésével Donald Trump május 10-én megbízta Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselőt, - úgy az Egyesült Államok GDP-je 1,01 százalékot csökkenhet, 2,16 millió amerikai veszítheti el a munkáját, és az amerikai háztartásoknak évi 2294 dollár (közel 667 ezer forint) többletkiadással kell számolniuk.

Semmi jele annak, hogy ebből megállapodás lehet

A fehér könyv továbbá hosszú kifejtést tartalmaz arról, hogy hány alkalommal vonta vissza korábban tett ígéreteit az Egyesült Államok a két ország közti kereskedelmi tárgyalások során. Úgy fogalmaznak: "az egyeztetések nem voltak mentesek a visszalépésektől, melyek minden alkalommal abból következtek, hogy az amerikai fél visszavont korábban elfogadott pontokat, illetve kihátrált előzőleg tett ígéreteiből."

A kétoldalú kereskedelmi tárgyalások azt követően torpantak meg, hogy az amerikai fél szerint Peking visszalépett a kidolgozás alatt álló megállapodásban korábban közös megegyezés alapján rögzített egyes pontokban. A kínai kereskedelmi miniszterhelyettes, aki korábban személyesen is részt vett a kereskedelmi tárgyalásokon, ezzel a váddal kapcsolatban elmondta: "semmiről nem állapodtunk meg addig, amíg mindenről meg nem állapodtunk."

Megint előjött a ritkaföldfémes fenyegetés

Vang megerősítette továbbá, hogy bár Peking továbbra is igyekszik kielégíteni a ritkaföldfémek külföldi keresletét, nem tartja elfogadhatónak azonban, ha a Kínából származó ritkaföldfémeket az ország fejlődését gátló termékek gyártására használják fel. Kína a világ ritkaföldfémeinek 85 százalékát biztosítja, és a közelmúltban tett kijelentések alapján úgy tűnik, hogy ezeket az elsősorban elektronikai és katonai eszközök gyártásához szükséges alapanyagokat használhatja fel az Egyesült Államok szankciói elleni következő válaszlépésként.

A "ritkaföldfém-bombát" szerdán dobták a piacokra a kínaiak, a fenyegetés hátteréről a napi piaci összefoglalónkban írtunk részletesebben is >>

A miniszterhelyettes újságírói kérdésre nem erősítette meg, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna Donald Trumppal a június végén Japánban megrendezett G20-as országcsoport csúcstalálkozóján, melyet azonban amerikai részről már számos alkalommal említettek, többek között maga Trump elnök is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG