3p
Úgy tűnik, Moszkva megint megpróbálja az elnöki címhez segíteni Donald Trumpot - ennek érdekében még a demokrata ellenfelét is megpróbálják maguk kiválasztani. Moszkva szerint persze az egész csak kitaláció.
A 2020-as amerikai elnökválasztáson ismét induló Donald Trump republikánus párti elnök támogatói egy kampányrendezvényen Las Vegasban 2020. február 21-én. MTI/EPA/Etienne Laurent

Trump nem azért lett ideges, mert az oroszok kavarnak - hanem mert erről beszélnek

Miután az Egyesült Államokban hivatalos tényként kezelik, hogy Donald Trump legutóbb orosz támogatással nyerte el az elnöki címet (a kampányba való beavatkozásért még szankciókat is életbe léptettek Oroszországgal szemben, amit ironikusan Trump elnöknek kellett kézjegyével ellátnia), a közelgő újabb elnökválasztás miatt árgus szemekkel keresik annak jeleit, hogy az oroszok most is akcióra készülnek.

A The New York Times a napokban arról írt: a hírszerzés egyik szakembere az amerikai törvényhozóknak zárt ajtók mögött arról adott tájékoztatást, hogy Moszkva Donald Trump amerikai elnök újraválasztását támogatja. Trump azonban nem azon dühödött fel, hogy az oroszok megint beavatkoznánal a választásokba: a lap meg nem nevezett forrásai szerint az bosszantotta fel az elnököt, hogy egyáltalán tájékoztatták a törvényhozókat Moszkva esetleges beavatkozási kísérletéről. Az elnök ugyanis a The New York Times szerint úgy véli, hogy ezt az információt a demokrata párti politikusok fegyverként használhatják ellene a választási kampányban.

Az eset után a tájékoztatót szervező Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) éléről távozott is az ügyvezető igazgató, Joseph Maguire - egyes kommentárok szerint az egybeesés nem véletlen.

Az oroszok azt szeretnék, ha Bernie Sanders indulna Trump ellen?

Úgy tűnik, a moszkvai matek azt dobta ki, hogy a számukra legoptimálisabb forgatókönyv szerint a demokraták Bernie Sanders szenátort indítanák Trump ellen. A The Washington Post című lap pénteken meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölte internetes oldalán: az amerikai hírszerzés tisztségviselői külön tájékoztatták a szenátort arról, hogy Oroszország megpróbálja segíteni a kampányát.

"Nem világos, hogy a Bernie Sanders szenátornak nyújtott orosz támogatás milyen formát öltött" - írta a lap, hozzátéve, hogy Donald Trump amerikai elnököt és a kongresszus politikusait szintén tájékoztatták az esetleges orosz beavatkozásról a demokraták elnökjelölési folyamatába.

Sanders, aki a demokrata elnökjelölt-aspiránsok között a legnagyobb támogatásnak örvend a választók körében, közleményében úgy fogalmazott: azon tréfálkozik magában, hogy kitalálja, vajon Vlagyimir Putyin orosz elnök mégis kit akarna amerikai államfőnek. "Az én üzenetem Putyinnak világos: maradjon távol az amerikai választásoktól, és elnökként én majd gondoskodni is fogok arról, hogy ez így legyen" - fogalmazott a vermonti szenátor.

Moszkva természetesen mindent tagad

Valótlan és paranoid az amerikai hírszerzésnek az az állítása, miszerint Oroszország beavatkozik a 2020-as amerikai elnökválasztási küzdelembe - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában. "Ezek újabb paranoid állítások, amelyek sajnálatunkra mind gyakoribbakká válnak a választások közeledtével. Természetesen semmi közük sincs a valósághoz" - hangoztatta Peszkov.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG