1p
A német gazdasági növekedés, amelyet hazánk számára irányadó mutatóként az utóbbi időben hazai politikusok és szakemberek is emlegettek, a Bundesbank szerint csak 0,5 és 1,0 százalék között lesz jövőre. Eddig a német jegybank 1,8 százalékot várt, most figyelmezteti az ország kormányát a takarékos költségvetés fontosságára.
A Brandenburgi Kapu Berlinben

A német jegybank, a Bundesbank jelentősen visszavágta a következő évre szóló gazdasági növekedési előrejelzését, az eddigi 1,8 százalékról 0,5-1,0 százalékra – írja az EuropaPress. Igaz, az 1,8 százalékos értéket még júniusban állapították meg és azóta nem vizsgálták felül, de nagyon valószínű volt, hogy hamarosan csökkenteni fogják. A Bundesbank azt valószínűsíti, hogy az export helyett a belföldi fogyasztás veszi majd át a vezető szerepet a növekedés ösztönzésében.

Német-magyar számtan

A német gazdaság jövő évi növekedési kilátásnak meghatározását követően elképzelhető, hogy a most 1,5 százalékra tervezett magyar növekedési előrejelzést lejjebb viszi a kormány - közölte a miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Azt is írja, hogy az európai adósságválság súlyosbodása esetén nem kizárt a növekedés még nagyobb visszaesése sem. A foglalkoztatottság terén viszont, amely a német újraegyesítés óta a legjobb értéket tudta felmutatni a harmadik negyedévben, a jegybank nem vár lényeges változást. A Bundesbank figyelmezteti a német kormányzatot, hogy komolyabban kövesse a saját maga által felállított takarékossági kurzust – emeli ki a Der Spiegel.

A Bundesbank mintha kissé le lenne maradva a fejleményektől, erre utal, hogy a német sajtó alig foglalkozott az előrejelzésével, más szereplők pedig már eddig is egy százalékos növekedést vártak vagy esetleg a recesszió esélyeit latolgatják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG