Ebből az összegből 49,53 millió eurót már 2020-ban megkapott a Tarom. A fennmaradó 45,77 millió eurót a közeljövőben fogja folyósítani a bukaresti kormány a légitársaságnak.
Fotó: Depositphotos
"A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Románia által alkalmazott intézkedések tiszteletben tartják az EU-nak az állami támogatásokra vonatkozó normáit" - idézi az economedia.ro az Európai Bizottság közleményét.
A pénzt a Tarom a légiflottája megújítására, üzletpolitikájának és célállomásainak optimalizálására, a gépek karbantartásának a hatékonyabbá tételére, a vállalat digitalizálására és az idei likviditási hiány kiegyenlítésére fogja használni - közölte Sorin Grindeanu.
A Tarom 2007 óta folyamatosan veszteséges, 2022 végén az adósságállománya 1,41 milliárd lej volt. Tavaly a romániai légiforgalom utasszáma 6 százalékkal, 24,5 millióra nőtt, miközben az állami légitársaságé 2,32 millióról 2,3 millióra csökkent. A Tarom 2023-ban a harmadik legnagyobb légiforgalmi vállalat volt Romániában a Wizzair (13 millió utas) és a Ryanair (3,1 millió utas) mögött. (MTI)
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




