1p
A jegybanktörvény módosításának parlamenti elfogadása után megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások a nemzetközi valutaalappal és az Európai Unióval - erről tájékoztatta az IMF főigazgatója a magyar kormányt. Varga Mihály szerint a parlament legkésőbb július 12-én elfogadhatja a módosítást, így másnaptól bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások.

Christine Lagarde, az IMF igazgatója arról tájékoztatta a kormányt, hogy a jegybanktörvény módosításának parlamenti elfogadása után megkezdődhetnek a tárgyalások.

Az erről beszámoló Varga Mihály tárca nélküli miniszter, IMF-főtárgyaló szerdán újságírók előtt kifejtette: Christine Lagarde levelében tudatta, hogy az IMF üdvözli az MNB-törvény módosítására tett kormányzati javaslatot, amely teljes egészében kielégíti a valutaalap elvárásait, és ha ezeket a változtatásokat a magyar parlament elfogadja, a tárgyalások megkezdődhetnek az IMF-fel és az EU-val.

A valutaalap vezetője azt is üdvözölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Rogán Antal vállalta: további jegybanki kinevezésekre most nem kerül sor. Varga Mihály elmondta: Christine Lagarde arra is utalt, hogy azok a szempontok, amelyek felmerültek az elmúlt hónapokban, azokban még esetleg lehet a jegybankelnökkel egy további egyeztetést folytatni, de ez nem feltétele annak, hogy a tárgyalások a módosítások után megkezdődjenek.

Varga Mihály azt mondta, az Országgyűlés legkésőbb július 12-én fogadja el a jegybanktörvény-módosítást, és így másnaptól, "13-ától kezdve bármikor" megkezdődhetnek a tárgyalások. A tárgyalásokért felelős miniszter elmondta: a változtatások elfogadása nem a magyar kormány és nem is a magyar parlament hibájából csúszik, ugyanis akár már ezen a héten megszavazhatták volna a képviselők az MNB-törvény módosítását, azonban az Európai Központi Bank (EKB) tudatta, július elejéig észrevételezni fogja a jogszabályjavaslatot, a magyar kabinet pedig ezt meg szeretné várni.

Simor András és Varga Mihály valamint a kormány összesen 5 levelet küldött a nemzetközi partnereknek, melyben garantálta, hogy a jegybanktörvény módosítása után a kormány a most hivatalban lévő Simor András MNB-elnök hivatali idejének végéig nem változtat a jegybank vezetésén. A jegybank szerint a magyar kormány ezzel elfogadta a nemzetközi intézmények által az ötoldalú tárgyalásokon megfogalmazott mindazon javaslatokat, amelyek a hiteltárgyalások megkezdésének előfeltételét képezték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG