2p
Német nagyvállalati vezetők szerint muszáj a határellenőrzések szigorítása.
(Fotó: ENSZ, UNHCR)

Ha az idén újabb egymillió bevándorlót fogad be Németország, az már közvetlen veszélyt jelent majd a politikai stabilitásra és a társadalmi békére nézve - jelentette ki Tom Enders, az Airbus Group vezérigazgatója Welt am Sonntag lapnak adott interjúban, hangsúlyozva, hogy ügyelni kell arra, hogy a szociális környezet változásai ne kezdjék ki a lakosság béketűrését.

"Nem sok időnk maradt rá, hogy megoldást találjunk" - figyelmeztetett.

"Természetesen minden európai vállalat a nyitott határokat preferálná, egy bizonyos szintű ellenőrzéstől azonban nem lehet eltekinteni" - mondta, hangsúlyozva, hogy a határokon kialakult helyzetet az emberek az ellenőrzés feletti uralom elvesztéseként fogják fel, ez pedig nagyon veszélyes a közhangulatra nézve. 

Más vezetők is hasonlóan látják

Joe Kaeser, a Siemens igazgatótanácsának elnöke is a határellenőrzések szigorítása mellett szólalt fel. "Nagyobb ellenőrzést kell gyakorolnunk a kialakult helyzet felett" - mondta, hozzátéve, hogy ennek felelősségét helyes is és szükséges is felvállalni.

A Deutsche Bank elnöke, Jürgen Fitschen viszont az Európai Unió külső határainak megerősítésében látja a megoldást. "Túl keveset tettünk eddig ennek érdekében, nem támogattuk például eléggé Görögország hatalmas erőfeszítéseit" - mondta.

Egyedül a viharban: Németországnak befellegzett?

Megrendült a német polgár hite államában, az euroszkeptikus és bevándorlásellenes párt már a harmadik legerősebb formáció. Mivel Brüsszel nem fizet, ezért Ankara nem tartja vissza a menekülteket Európa felé. Berlin évtizedek óta nem volt ennyire magányos a legyengült EU-ban. A kínai pénzügyi kártyavár megkezdődött beomlása közepette pár figyelmeztető adat arról, hogy mennyire kitett a német autóipar a kínai exportjának. A cikket itt olvashatja tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG