3p
A piac leginkább a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére és az utána két nappal megjelenő inflációs jelentésre figyelhet a jövő héten.

A Nemzetgazdasági Minisztérium holnap közli az államháztartás központi alrendszerének február végi alakulásáról szóló részletes adatait.

Az előzetes adatok szerint februárban 14,8 milliárd forintos többlettel zárt a központi alrendszer. Egy évvel korábban, 2015. februárjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 256,9 milliárd forintot tett ki, ami jóval alacsonyabb volt az előző év azonos hónapjának 407,9 milliárd forintos hiányánál.

Lehet, hogy végre történik valami?

Kedden tartja soron következő kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A testület legutóbbi, február 23-i kamatdöntő ülésén egyhangúlag szavaztak az alapkamat 1,35 százalékon tartására a tagok.

Az ülés rövidített jegyzőkönyve szerint a testület kiemelten vizsgálja a külső monetáris környezet alakulását, különösen az Európai Központi Bank (EKB) intézkedéseit, és a márciusi inflációs jelentés ismeretében tovább lazíthatja a monetáris kondíciókat. Az MNB az ülés után kiadja az éves bruttó gazdasági növekedésre vonatkozó (GDP) és inflációs várakozásait.

Folytatódik a kiskereskedelem sikere

Szerdán publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a januári részletes kiskereskedelmi adatokat. Az első becslés szerint a kiskereskedelmi forgalom januárban a kiigazítatlan volumenadatok szerint 1,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel a fogyasztás 31. hónapja megszakítás nélkül nő éves összehasonlításban.

Míg decemberben naptárhatástól megszűrten, éves alapon 3,4 százalékos növekedést regisztráltak az élelmiszerkereskedelemben, addig januárban 1,5 százalékkal csökkent a forgalom az egy évvel korábbihoz képest, amiben a KSH magyarázata szerint elsősorban a magas bázis hatása játszott szerepet.

Fontos számok a jegybankból

Csütörtökön jelenik meg a jegybank soron következő negyedéves inflációs jelentése, amely a kedden kiadott fő számokról ad részletes tájékoztatást. A legutóbbi, decemberi jelentésben a jegybank 2015-re 3 százalékos bővülést prognosztizált, 2016-ra 2,5 százalékos bővülést jeleztek előre, míg 2017-ben a gazdasági növekedés ütemét 3 százalékra várták.

A jegybank decemberi jelentése szerint a fogyasztói árszínvonal 2015-ös stagnálása után 2016-ban 1,7 százalékkal, 2017-ben pedig 2,6 százalékkal emelkedik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG