3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Idén az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett a lakásépítések lendíthetnek az építőipar teljesítményén - vélik az elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól. A januárban megkötött új szerződések volumene 21,8 százalékkal csökkent, a teljes építőipari rendelésállomány 44,1 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Részleteket itt talál >>>

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint számítani lehetett arra, hogy az év elején nagy visszaesés lesz az építőipar teljesítményében a 2007-2013-mas európai uniós források kifutása miatt.

Pocsék lesz az egész év?

A rendelésállomány, valamint az új szerződések volumene már hosszabb ideje csökkent, ez is jelezte, hogy jelentős lassulás várható - mondta.

A szakértő szerint az év végére megélénkülő lakásépítések, illetve az új uniós támogatások segítik majd az ágazatot, de arra számít, hogy idén az építőipar teljesítménye összességében csökkenni fog az előző évihez képest. Németh Dávid hozzátette, a lakásépítés felpörgése inkább csak jövőre várható, illetve az új uniós forrásokra is a jövő évtől lehet nagyobb arányban számítani.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is úgy látja, idén a lakásépítések lendíthetik előre az építőipart, ennek jelei már láthatók az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományában. A rendelésállomány összességében visszaesett, ugyanakkor a lakásépítéseket is magában foglaló épületek építésére vonatkozó szerződésállomány 42,3 százalékkal volt magasabb az év első hónapjában a tavaly január végi adatokhoz képest.

Lakásépítések segíthetnek

A szakértő szerint az adatok azt mutatják, hogy az építőipart az idén a lakásépítések pörgethetik az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett.

A lakásépítések növekedését az élénkülő ingatlanpiaci kereslet, valamint a kormányzati lakásépítési program kibővítése és az új lakásokra vonatkozó áfakulcs csökkentése is elősegíti - fejtette ki Balogh László.

Számítottak rá

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szintén hangsúlyozta, nem meglepő az építőipar januári termelésének csökkenése. Az ágazat rendelésállománya folyamatosan csökkent, a december végi szerződésállomány 48 százalékkal, a januári 44 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál - mutatott rá.

A szakszövetség elnöke szerint változás akkor várható, ha a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklus pályázatait nagyobb számban kiírják, illetve lehívhatóak lesznek a források.

Az ÉVOSZ arra számít, hogy a kormány, az önkormányzatok, illetve háttérintézményeik ajánlatkérőként, megrendelőként az év közepétől jelennek meg ismét - mondta Koji László, hozzátéve, hogy a hullámzás nehéz helyzetet jelent az építőipari vállalkozásoknak, nehéz ehhez igazodni.

A lakásépítések, illetve a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) iránt nagy az érdeklődés. A várhatóan felpörgő lakáspiac javít a helyzeten, de ez az építőipari mutatókban idén még kevésbé jelenik meg, 2017 második felétől lesz igazán érzékelhető - jelezte Koji László.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
Makro / Külgazdaság Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 14:35
Bár az iráni válság miatt az Egyesült Államok vezetésének most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy újabb frontot nyisson, a Kuba feletti hatalomátvétel továbbra sem kerül le Donald Trump célkeresztjéről. A karibi ország egyre mélyebb válságba sodródik, az amerikai elnök szankciói az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Trumpnak eközben azért is fájhat a feje, mert a Hormuzi-szoros blokádja miatt akár 200 dollárig is kilőhetnek a hordónkénti kőolajárak.
Makro / Külgazdaság Gondterheltek az euróövezet tagállamai: a fogyasztói árakról van szó
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:12
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Villanyszerelő céget vásárolt Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:47
A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Leányfalura.
Makro / Külgazdaság Hol a vége? 700 forint fölé drágul a dízel
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:25
Tovább emelkednek a nagykereskedelmi árak.
Makro / Külgazdaság Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
Csabai Károly | 2026. március 18. 05:44
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előrébb végeztünk a visszatekintő reálkamatok összevetésében, a negyedik helyen, dacára annak, hogy a jegybanki alapkamatunk tizenhat havi mozdulatlanság után csökkent – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG