3p

Június végén jelentette be a kormány, hogy lesz Balaton-átúszás, s most már az időjárás sem szabhat határt neki. Szombaton 7-12 óráig lehet átúszni a tavat Révfülöp és Balatonboglár között. Kérdés, hány embert fog visszatartani a koronavírus-fertőzésveszély, a nevezési díj emelkedése, s a balatoni algákról szóló hírek.

Mivel nem zenés-táncos rendezvényről van szó, ezért az átúszásra nem vonatkozik a kormány járványügyi szigorítása, így a két végponton idén is egyszerre lehet jelen többezer ember vízen és parton, ahogy minden évben szokás. Tavaly egyébként 9721 fő úszott. A majd’ tízezres létszám 27 ország állampolgáraiból állt össze, az átlagéletkor 38 év volt. A legfiatalabb úszó 6 éves, a legidősebb 82 éves volt.

Szombaton többezres tömeg várható a Balatonon. Fotó: facebook
Szombaton többezres tömeg várható a Balatonon. Fotó: facebook

Az idei létszámban biztos nem lesz ennyi külföldi állampolgár, de az előre kitűzött maximum 10 ezer helyből előnevezésben már 8300 fő regisztrált.

Nem jelenthet meglepetést, hogy idén ismét nőtt a nevezési díj, 1000 forinttal kell többet fizetni a tavalyinál, azaz 9 000 forintot, ha előre regisztrál az illető. A szervezők menetközben úgy döntöttek, hogy idén nem lehet a helyszínen nevezni. A díjban már nincs benne az eddig minden évben kiosztott „Megúsztam” póló, amelyet idén külön pénzért kell igényelni 1 500 forintért. Viszont ebben az évben lesz először féltáv, azaz aki az 5,2 km-es távot nem meri bevállalni, a felét is megúszhatja.

Mindeközben megkezdődött a Balaton iszapkotrása a kék algák elszaporodása miatt – írja a balatontipp.hu. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, hogy Az elmúlt években sok megalapozó tanulmány készült a Balaton vízminőségi állapotáról, de tavalyi is születtek kutatási eredmények a vízvirágzással kapcsolatban, ezért döntöttek úgy, hogy ideje mederkotrást végezni.

"A Balaton egy sokkal összetettebb rendszer annál, hogy egy beavatkozással megszűnjön az algásodás veszélye. A Balatongyörökön most elkezdett vízminőség javító beavatkozás csak az első lépés"

– tette hozzá a szóvivő.

Az infostart.hu viszont arról számol be, hogy bár a kutatók jelezték, hogy előfordulhat algásodás a Balatonban, de jelenleg kiváló a víz minősége a nyugat-balatoni strandokon is, ahol a megkezdett kotrási munkák sem zavarják a fürdőzőket. A Balaton foszforral terheltebbnek számító nyugati medencéjének valamennyi strandján kiváló jelenleg is a vízminőség. Két hete megjelent a vízfelszínen az egyébként jó vízminőséget jelző zöld alga, de a szeles időjárásnak köszönhetően az is eltűnt. A "kellemetlenebb" kék alga jelenlétét nem tapasztalták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG