4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Iraki részről folyamatos a harc a dzsihádisták ellen, de most hirtelen az orosz támogatású szír kormányerőknek is eszébe jutott, hogy most már az Iszlám Állam ellen kéne harcolni, és két helyen nagy erőkkel neki is kezdtek. Az amerikai védelmi miniszter szerint pedig élő dzsihádista ki nem juthat, hogy aztán máshol robbantson.

Felgyorsultak az események, 3 év után végre úgy tűnik, minden érintett úgy látja, ideje eltörölni az Iszlám Állam utolsó darabját, sőt utolsó emberét is. Több ok lehet: az egyik, hogy a különböző, sokszor egymással is ellenséges felek látják, hogy a másik jól halad, így a területekért megindul a verseny. Az amerikai és az orosz hozzáállásban pedig nagy lehet az utóbbi idők IÁ-hoz köthető merényleteinek sora.

Az évszázad ostroma

Irak részéről a harc folyamatos, amióta Obama Amerikája kiképezte és felszerelte az iraki haderőt két évvel ezelőtt. Moszul városáért már 8 hónapja zajlik a harc, de most már sikerült az ellenséget egy 5 négyzetkilométeres területre szorítani, igaz, az sűrűn lakott és a becslések szerint 165 ezer civil lakos tartózkodik ott. Folyamatosan röplapokat szórnak nekik, hogy meneküljenek ki onnan, hisz a most következő utolsó csapásban már képtelenség lesz a civil áldozatokat elkerülni.

A várost a sokszoros túlerő gyorsan is felszabadíthatta volna, ha nem próbálják megóvni a civil lakosságot. Elsődleges szempont volt azonban, hogy gondosan, házról házra foglalják el a várost a lakosok megmentésével. Május elején azonban belehúztak: akkor nagyjából a város negyede volt dzsihádista kézen, most már csak ez a kis belvárosi rész. Ugyan Ramadánig be akarták fejezni a hadműveletet, de most már nem állnak le, hanem teljes erővel rácsapnak a kis területre.

3 év után

Maga az iraki miniszterelnök is megjelent ma Moszulban és bejelentette, hogy június 10-ig, a város elestének 3. évfordulójáig befejeződnek a harcok, és amikor mindent elfoglaltak, ő maga fogja bejelenteni. A 3 éves évforduló egy történelmi emléket ébreszt: a Szovjetunió megtámadása után pont 3 évvel, 1944. június 22-én indult az a hatalmas szovjet offenzíva, ami a nácikat napok alatt teljesen kiszorította a Szovjetunió 1939 előtti területéről.

Az iraki haderő egy része közben már felszabadult, rájuk már nincs szükség Moszulban, így a várostól nyugatra, Ninive tartományban kezdtek támadást. Felszabadították a jazidi falvakat, ahol az Iszlám Állam korábban nagy vérengzéseket rendezett, és a kurdok területe mellett egy folyosót nyitottak a szír határig, pontosabban a szíriai kurd határig. Innen feltehetően dél felé fokozatosan el fogják foglalni az dzsihádisták sávját, amely majdnem a jordán határig tart, igaz, a legnagyobb része lakatlan sivatag.

Orosz aktivitás

Szíriában eddig érdemben csak a kurd és szunnita arab koalíció, az SDF volt igazán aktív, ők északról körbekerítették Rakka városát, és ma a Tigris folyó déli oldalán is komoly területeket foglaltak, nem kizárt, hogy dél felől is be akarják keríteni a várost. Az elmúlt napokban viszont a szír kormányerők is megkezdték az Iszlám Állam ütlegelését orosz irányítással és légitámogatással: múlt héten Palmyrától délre foglaltak el nagyobb részt, most pedig Aleppótól délnyugatra szorítják vissza a dzsihádistákat meglehetősen jó ütemben.

Szíria Aleppó és Rakka közti része. A rózsaszín részeken a szír kormányerők, a sárgán az SDF szorította vissza az IÁ-t. Forrás: isis.liveumap.com

Az utolsó szálig

Mindeközben az amerikai védelmi miniszter, James Mattis nyilatkozott a CBS-nek, és azt mondta, hogy Amerika stratégiát vált: a cél immár az Iszlám Állam teljes megsemmisítése, annak minden tagjával együtt, vagyis szó sem lehet arról, hogy a dzsihádisták közben elszivárogjanak, hogy máshol szervezhessenek terrorcselekményeket. Ez a stratégia óhatatlanul több civil áldozatot fog követelni, de ez véleménye szerint hozzátartozik a háborúhoz, eddig sikerült minimalizálni, de a harcok nem húzódhatnak a végtelenségig. Szerencsére a nagyobb városok már felszabadultak, egyedül Rakka még egy jelentősebb település, a többi terület, ahol harcolni kell, nagyrészt gyéren lakott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
Makro / Külgazdaság Jobban járnak a szennyezők? Egyszerűbb lesz a bevándorlás? Szakértőt kérdeztünk az eltörölt adókról
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 9. 06:01
Több adónem is megszűnik Magyarországon, amelyek a települések bevételeit, a nagy ipari szennyezőket, valamint a bevándorlást érintik. Ezeket egytől egyig az Orbán-kormányok alatt vezették be őket. Egyszerűbb lesz harmadik országból betelepülni? Jobban járnak a szén-dioxid-kibocsátásért felelős cégek? Adószakértőt kérdeztünk a várható hatásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG