3p
Londoni pénzügyi elemzők szerint zéróra, esetleg ismét negatív tartományba süllyedhetett az éves összevetésben számolt infláció Magyarországon.

Februárban 0,3 százalékkal volt magasabb a teljes kosárra számolt fogyasztói árindex, mint egy évvel korábban. A márciusra szóló londoni prognózisok konszenzusos átlaga 0,1 százalékos éves inflációt valószínűsít.

A Goldman Sachs elemzői azonban a konszenzustól is elmaradó, éppen nulla százalékos tizenkét havi inflációt jósoltak a pénteki adatismertetés előtt. A ház szerint a magyarországi inflációt lassító fő tényezők között vannak az alacsony üzemanyag- és energiaárak, valamint a kosár élelmiszer-összetevőjének lassuló inflációja.

 

 

A Goldman Sachs szerint az infláció éves stagnálását valószínűsítő előrejelzés mellett szól az alacsony külföldi infláció is, valamint az, hogy a forint februárban és március jelentős részében is viszonylag erős volt. A GS londoni közgazdászai szerint a nyersanyag- és energiaköltségek csökkenése késlelteti a növekvő bérkiáramlás hatásának inflációs átszűrődését.

A cég szerint a magyarországi infláció a következő hónapokban valószínűleg még alacsonyabb lesz, vagyis várhatóan a negatív tartományba kerül, és júniusban érheti el mélypontját. Utána viszont a belépő bázishatások miatt jó eséllyel ismét gyorsulni kezd, és decemberre elérheti az 1,6 százalékot.

A ház várakozása szerint 2017 első felében már a 2,5-3,00 százalékos sávban lehetnek az éves inflációs ütemek.

A jegybank tartani fogja az irányt?

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői szerint már a múlt hónapban negatív, mínusz 0,1 százalék lehetett a tizenkét havi infláció.

A ház szerint ebben a környezetben az valószínűsíthető, hogy az MNB monetáris tanácsa által márciusban bejelentett 0,15 százalékpontos kamatcsökkentéssel legalább négy-öt hónapig tartó enyhítési ciklus kezdődött.

A JP Morgan elemzői ennek alapján 0,50 százalékos, vagy ennél is alacsonyabb MNB-alapkamatig tartó kamatcsökkentési sorozatot várnak, és azzal számolnak, hogy az új enyhítési ciklus 0,10-0,15 százalékpontos lépésekkel augusztusig folytatódik. A JP Morgan jelenlegi előrejelzése az, hogy 2016 végére is csak 1,6 százalékra gyorsul vissza a tizenkét havi infláció Magyarországon.

Az elemzők sem értenek egyet

A Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői májusra valószínűsítik az első negatív inflációs adatot, viszont azzal is számolnak, hogy a tizenkét havi infláció egészen szeptemberig mínuszban marad.

A maginfláció továbbra is figyelemreméltó mértékben stabil, az ingatlanárak pedig 18 hónapja meglehetősen gyorsan emelkednek, és e két tényező a Morgan Stanley londoni elemzői szerint arra vall, hogy a teljes kosárra számolt infláció messze nem jelzi teljes egészében a magyar gazdaságban érvényesülő tényleges inflációs nyomást.

A ház véleménye szerint ugyanakkor ezzel együtt is a teljes kosárra számolt infláció, valamint az Európai Központi Bank (EKB) enyhítési alapállása fogja rövid távon meghatározni az MNB reagálását, és ez további monetáris enyhítéshez vezet.

A Commerzbank londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői azt sem zárják ki, hogy a jelenlegi magyarországi inflációs és külső monetáris környezetben az MNB zéróra csökkenti alapkamatát, de ennek feltételei között lenne a ház szerint az, hogy az EKB további enyhítési lépéseket tegyen, és az, hogy a környező gazdaságok, például Csehország jegybankja negatív alapkamatot érjen el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG