2p

Készül az orosz válaszlépés, de még nincs végleges döntés.

Moszkva különböző válaszlehetőségeket mérlegel a Nyugat által bevezetett olajárplafonnal kapcsolatban - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

"Amint a döntés megszületik, nyilvánosságra hozzuk"

- mondta a szóvivő, aki nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

A Vedomosztyi című orosz gazdasági lap szerdán arról számolt be, hogy az orosz kormány három lehetséges válaszlépésen dolgozik, miután az Európai Unió és a G7-csoport 60 dolláros árplafont vezetett be az orosz nyersolajra. A lap szerint az elképzelések között szerepel, hogy Oroszország teljesen megtiltja a szankciókat bevezető országokba irányuló olajértékesítést, megtiltja a kivitelt az olyan szerződések alapján, amelyek az árplafonra vonatkozó záradékot tartalmaznak, vagy irányárat vezet be, amely az orosz uráli típusú nyersolajra adható legnagyobb kedvezményt az etalonnak tekintett Brent típus ára alapján állítja be.

A Vedomosztyi szerint Moszkvában még egyik lehetőséget sem hagyták jóvá, és más alternatívákat vagy kombinációkat sem tartanak kizártnak.

A Bloomberg amerikai hírügynökség azt írta, hogy Oroszország az árplafonra válaszul fix olajárat vezethet be, vagy megszabja a maximális árengedményt a nemzetközi márkákhoz képest.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Sputnik rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy Moszkva minden szankcióra az érdekein alapuló, arányos választ fog adni. Hozzátette, hogy Oroszország megtanult együtt élni a büntetőintézkedésekkel.

A Kreml sajtószolgálata közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonbeszélgetést folytatott az Egyesült Arab Emírségek elnökével, Mohammed bin Zajed an-Nahjannal, megvitatva vele a nyugati országok azon "kísérleteit", hogy piacellenes árplafont szabjanak az orosz olajra, ami "ellentmond a világkereskedelem elveinek".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG