2p
A kínai fél is megerősítette, hogy a jövő héten aláírják a kereskedelmi háborút enyhítő részmegállapodást.

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes január 13-án háromnapos látogatásra Washingtonba utazik, ahol aláírja az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus megoldását célzó részmegállapodást - jelentette be Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján Pekingben.

A bejelentéssel a kínai fél megerősítette a látogatás időpontjáról szóló sajtóértesülést, ami azt követően röppent fel, hogy Donald Trump amerikai elnök egy december 31-én közzétett Twitter-bejegyzésben egyoldalúan kijelölte a január 15-ét, mint az aláírás dátumát. Trump bejegyzésében egyúttal azt is közölte: az aláírást követően egy későbbi időpontban Pekingbe látogat majd - ezt azonban kínai részről még nem erősítették meg.

A több mint másfél éve tartó kereskedelmi háború lezárására irányuló részmegállapodás tartalmára vonatkozóan egyelőre a felek nem közöltek részleteket, Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló csupán annyit közölt, hogy a megállapodás első szakaszának részeként Kína két éven belül további 80 milliárd dollár értékben vásárol majd amerikai mezőgazdasági termékeket.

Ennek némileg ellentmondott a kereskedelmi tárgyalásokon személyesen részt vevő Han Csün, kínai mezőgazdasági és vidékügyi miniszterhelyettes hétvégi nyilatkozata, miszerint Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, így ugyanis a kínai megrendelők nem tudják számottevő mértékben bővíteni az amerikai kukorica, rizs, illetve búza behozatalát. A kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtökön azonban hangsúlyozta: a gabonakvóták fenntartásáról szóló döntés nem akadályozza az amerikai mezőgazdasági termékek behozatalának bővítését.

Emellett várhatóan az egymás áruira kivetett pótvámok mérséklését írhatja elő az egyezmény első szakasza.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG